Blogolj!

Varga Mihály: a magyar falu élni akar!

2019.02.24.
Pintér M. Lajos
Kiemelt feladat a kistelepülések támogatása, erről szól a Magyar Falu Program is – közölte a pénzügyminiszter.

A digitalizáción múlik Magyarország versenyképességének erősödése

2019.02.19.
Magyarország versenyképességének további erősödése a digitalizáción múlik, ennek kiterjesztését ezért a legfontosabb gazdasági célok közé kell emelni - jelentette ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.

Ideje volt elismerni a magyar gazdaság teljesítményét

2019.02.16.
Dorogi László
Varga Mihály szombaton tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni és elfogadni a piac értékítéletét, ezt tette meg az S&P felminősítette az országot.

Gazdaságvédelmi program készül

2019.02.04.
Varga Mihály pénzügyminiszter a közrádióban jelentette be, hogy a világgazdaság várható lassulása alól hazánk sem tudja kivonni magát, ezért új intézkedéseket terveznek hozni.

Változik az M0-ás nyugati szakaszának nyomvonala

2019.01.23.
Az nyugati szektor nyomvonal tervét, Varga Mihály pénzügyminiszter erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben. Az új szakasz Esztergom felé épülne ki és tervek szerint, zsákszerűen venné körbe a fővárost az elkerülő út.

149 ezer forint lesz a minimálbér 2019-ben

2020-ban pedig újabb 8 százalékkal emelkedik, azaz közel 161 ezer forintra rúg majd az összege.

Varga Mihály: 2018-ban tovább erősödött a magyar gazdaság

2018.12.28.
Ragnar Volarus
A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idén is jól teljesít, hiszen két évtizede nem látott mértékben bővült a hazai gazdaság teljesítménye.

Jól teljesített a magyar gazdaság 2018-ban

2018.12.27.
Az első háromnegyed évben a kivitel 4,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az export volumenét a gépipar, az autóipar és az elektronikai alkatrészek gyártása erősítette.

Túlóratörvény: Varga Mihály szerint az ellenzék becsapja az embereket

Varga Mihály szerint az ellenzék szándékosan félremagyarázza az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló törvényt. A pénzügyminiszter a túlóratörvény módosításiról is beszélt a közrádióban.

Varga Mihály: akár 3 százalék is lehet a gazdasági növekedés

2018.12.08.
A pénzügyminiszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Vállalkozók Napja rendezvényén arról beszélt, az elsődleges cél, hogy a gazdaság szerkezete, a növekedés összetétele legyen jobb, ehhez versenyképességben, hatékonyságban, minőségben kell javulni.

Ezeket a cikkeket olvastad már?