Blogolj!

Már most érzi Budapest a kínaiak hiányát

2020.01.29.
Tavaly január és november között a kínai turisták a teljes vendégforgalom 5-6 százalékát adták. Eddig nagyjából 300 turista mondta le az útját, ami 20 százalékos kiesést jelent.
Címkék: Kína, turizmus

Magyar kereskedelmi központ nyílt Sanghajban

2018.11.04.
Kálovics Tibor
Szíjártó Péter  külgazadasági és külügyminiszter szerint Magyarország felismerte azt, hogy a jó minőségű magyar termékek és szolgáltatások számára a kínai piac óriási lehetőséget jelent. A miniszter erről Sanghajban nyilatkozott a közmédiának. 
Címkék: Kína

Világgazdasági Fórum: közös jövő egy széttöredezett világban

Az antiglobalista gondolatok is erőteljesen képviseltetik magukat a kedden kezdődő Világgazdasági Fórumon Davosban.

Virágzik a magyar-kínai gazdasági kapcsolat

Közép-Európában Magyarország lett Kína első számú gazdasági partnere
Mára Magyarország vált Kína első számú gazdasági partnerévé a közép-európai térségben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pekingben a közmédiának.

Ezeket a cikkeket olvastad már?