Blogolj!

Kevés és drága lesz idén a cseresznye

A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés, fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Apáti Ferenc hozzátette, hogy a jó évjáratok 15-16 ezer tonnás termésével szemben az idén ennek mindössze harmadát várják, ugyanis a március közepe és május közepe közötti két hónapban tapasztalt, páratlanul sok fagyos éjszaka nagyon jelentős virág- és terméskárokat eredményezett. A megmaradt virágok termékenyülését, illetve a terméskezdemények kötődését pedig már a csapadékhiány is hátráltatta. Különösen nagy a terméskiesés a korán érő fajtáknál, a középidőben és későn, június vége-július eleje érő fajták valamelyest kedvezőbb képet mutatnak.
    
Az utóbbi egy hétben érkezett, és a következő egy hétben is várható folyamatos esőzések miatt azonban akár további mennyiségi és minőségi károkra lehet számítani, amellyel tovább csökkenhet az egyébként is szűkös hazai kínálat. A cseresznye ugyanis kifejezetten érzékeny az érés időszakában a csapadékra: tartós vízborítás esetén a gyümölcs felreped, amely értékesíthetetlenné teszi.

A cseresznye termőterülete az elmúlt évtizedben az ezredforduló környéki ezer hektárról jelentősen nőtt, jelenleg mintegy 3000 hektár. A legjelentősebb termesztőkörzetek Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében találhatók.


A termés 80-90 százalékát általában belföldön értékesítik, a többi a külföldi piacokra - döntően a szomszédos országokba - kerül, az importált cseresznye mennyisége nem jelentős és drágább is.

Címkék: mezőgazdaság
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/96133/pics/lead_800x600.jpg
mezőgazdaság
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?