Blogolj!

Hétfőtől lehet jelentkezni az Irinyi tervre

A magyar iparvállalatok technológiai és energiahatékonysági fejlesztéseit támogató Irinyi tervre hétfőtől lehet pályázni - közölt György László az M1 hétfői műsorában.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára emellett arról is beszélt, hogy

a 2,5 milliárd forintos keretből a vissza nem térítendő támogatás legnagyobb összege 400 millió forint, a legalacsonyabb 100 millió forint, felső határa egységesen 35 százalék lehet.

A támogatás jó a vállalkozásoknak és az adófizetőknek is – hangsúlyozta a szakember, kifejtve, a nyertes vállalkozások termelékenysége átlagosan 30 százalékkal javul, valamint hogy a támogatási keretnél öt éven belül négyszer nagyobb összeg várható adóbevételként.

György László kitért arra is, hogy a tavalyi pályázaton a nyertes vállalkozások 20 százaléka érkezett az élelmiszeriparból, míg a többi a zöldgazdaságból, a járműiparból és a gépgyártásból.

Várhatóan csaknem egy hónapig nyújthatók majd be a kérelmek az online felületen, majd 1-2 hónapon belül el is bírálják azokat – tette végül hozzá.

(Borító: hellovidek.hu)

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/90214/pics/lead_800x600.jpg
gazdaság,Irinyi terv,Magyarország,pályázat,vállalkozás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?