Blogolj!

Több mint 16 millió utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren

A tavalyi év után idén újabb rekorddal zárhatja az évet a ferihegyi repülőtér, miután pénteken az utasforgalma átlépte a 16 milliót. 

A Budapest Airport (BA) az MTI-nek eljuttatott közleményéből az is kiderül, hogy a magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekord 14,9 milliós utas számot már november végére elérte, a 2019-es bővülés ismét az európai átlag feletti.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sikerét a BA Budapest nemzetközi turisztikai vonzerejének, az útvonalhálózat dinamikus bővítésének, valamint az új légitársaságok megjelenésének tulajdonítja.

A közlemény ismerteti: 2019-ben 16 százalékkal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak az idén 33 új járat indult el – új városok és a már meglévők felé egyaránt – és már 2020-ra is 16 további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei.

Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, amelyeken 2019-ben mintegy egymillió ülőhelyet lehetett igénybe venni, közvetlen járatokkal érhető már el például Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai desztinációk – Csengtu, Csungking és Sanya – is csatlakoznak az új járatok sorába.

Mint írják, a Budapest Airport 2019-ben jelentős infrastrukturális és technikai fejlesztéseket valósított meg, ezek 2020-ban folytatódnak annak érdekében, hogy az egyre növekvő utasforgalmat a lehető legmagasabb szinten tudja kiszolgálni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

(Borító: bud.hu)

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/88076/pics/lead_800x600.jpg
Budapest,Ferihegy,gazdaság,Magyarország,rekord,rekordév
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?