Blogolj!

Már félmillió ember jutott saját otthonhoz a kormány támogatásával

Már 120 ezer család, körülbelül félmillió magyar ember otthonteremtését segítette a kormány október végéig a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) - közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A kormányzati támogatási összege eléri a 363 milliárd forintot, ennyivel kevesebbet kellett költeniük a családoknak az otthonteremtésre. A családvédelmi akcióterv részeként júliusban életbe lépett, használt lakás után járó kedvezményes hitelt és a falusi csokot is sokan igénylik, ez utóbbit július 1-je óta már majdnem 15 ezren kérték 

- olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, melyből az is kiderült, hogy a 2015. július 1-jén bevezetett csokot igénylők mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig 57 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők.

Továbbá közölték, tíz új építésű lakóingatlanból kilenchez, míg a használt lakásoknál minden nyolcadik vásárláshoz veszik igénybe a kedvezményt. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.

Egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni.

A csok mellé felvehető, garantáltan 3 százalék alatti kölcsönt, valamint a lakások jelzáloghiteléhez nyújtott támogatást - amely a július 1-jét követően megszületett második gyermek után 1 millió forinttal, a július 1-je után született harmadik gyermek után 4 millió forinttal csökkenti a családok jelzáloghitel-tartozását -, valamint a falusi csokot már közel 15 ezer ember igényelte július 1-je óta.

(Borító: mandiner.hu)

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/87805/pics/lead_800x600.jpg
családtámogatás,CSOK,Emberi Erőforrások Minisztáriuma,hitel,ingatlan,támogatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?