Blogolj!

Tovább drágulhat a bolti tej

Egyelőre még biztos nem várható javulás hazai tej helyzetében: a  Világgazdaság keddi beszámolója szerint ugyanis az uniós áremelkedés mértékét meghaladva - igaz, az európai átlagnál alacsonyabb szintről indulva – az elmúlt fél évben 6 százalékkal emelkedett a nyers tej felvásárlási ára.

A gazdasági napilap cikkében kifejti, hogy a magasabb árak megjelentek a feldolgozói átadási, majd a fogyasztói árakban is, de a jelenlegi árszint még mindig csak részben fedezi a feldolgozók költségeinek növekedését.

A helyzettel kapcsolatban egy igazi szakértő is nyilatkozott Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatójának személyében, aki elmondta, hogy a nemzetközi piaci helyzet, a várhatóan folytatódó nyerstejár-emelkedés és a forint-euró árfolyam változása is a fogyasztói árak további emelkedésének irányába hat.

Sajnos ez azt is jelenti, hogy a hazai nyers tej felvásárlási árának emelkedése megjelenik a főbb tejtermékek feldolgozói átadási árában is, így a túró, valamint a savanyított tejtermékek 6, a tejföl 4,5, a vaj pedig közel 4 százalékkal drágult. Ugyancsak 4 százalék körüli növekedésen van túl a fogyasztói tej feldolgozói átadási ára, kivéve a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejet, amelynek jellemzően stagnált az ára.

(Borító: nepszava.hu)

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/86943/pics/lead_800x600.jpg
gazdaság,magyar termék,Magyarország,tej
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?