Blogolj!

PM: az államháztartás hiánya az első nyolc hónapban 510,8 milliárd forint volt

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 158,0 milliárd forint volt, így a deficit az első nyolc hónapban 510,8 milliárd forintot tett ki; ez az éves terv 51,2 százaléka, ami időarányosan összhangban van a következő hónapokra várható bevételek és kiadások teljesülésével - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn.

Forrás: PM/MTI

Az év egészére kitűzött, a GDP-arányában meghatározott 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, elérhető - jelezte a tárca. A központi alrendszer augusztus végi, 13 457,5 milliárd forint bevétele az előző év azonos időszakához képest 1316,6 milliárd forinttal, 10,8 százalékkal volt több. Az augusztus végi, 13 968,3 milliárd forint összegű kiadása 181,2 milliárd forinttal, 1,3 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakának teljesítését.

A közlemény szerint az államháztartás központi alrendszerén belül az év első nyolc hónapjában a központi költségvetés hiánya 589,3 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 81,8 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 3,3 milliárd forintos deficittel zártak.

A PM kiemelte, hogy nőttek az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a jövedéki adóból, valamint a szociális hozzájárulási adóból és a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból származó bevételek. Emellett magasabb összegben teljesültek az uniós programok bevételei, az uniós támogatások utólagos megtérítése, valamint a kamatbevételek is.

Augusztus végéig az általános forgalmi adóból az éves előirányzat 67,7 százaléka; személyi jövedelemadóból 67,0 százaléka; míg a szociális hozzájárulási adóból és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékokból 65,8 százaléka teljesült.

Az év első nyolc hónapjában az általános forgalmi adóból 2903,7 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 463,7 milliárd forinttal haladta meg.

A jövedéki adóból származó bevétel az év első nyolc hónapjában 758,2 milliárd forintot tett ki, 56,0 milliárd forinttal volt több az egy évvel korábbinál. A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első nyolc hónapjában 1581,9 milliárd forint volt, 150,1 milliárd forinttal több az egy évvel korábbi összegnél, az emelkedés oka a magasabb bérkiáramlás - írta a PM.

Az egyéb központosított bevételekből augusztus végéig összesen 376,2 milliárd forint teljesült, a törvényi előirányzat 73,2 százaléka, ezen belül a tárca kiemelte az elektronikus útdíj 140,8 milliárd forintot kitevő összegét.

A múlt év azonos időszakához képest magasabbak voltak egyebek mellett a költségvetési szervek kiadásai, az egyéb szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai, az EU költségvetéséhez történő hozzájárulás, az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások, valamint a nyugellátásokra fordított összeg. Az uniós kiadások viszont mérséklődtek az előző évi augusztus végi kiadásokhoz képest.

A PM közölte azt is, hogy a gazdasági növekedés elősegítését szem előtt tartva folytatódott az uniós támogatások megelőlegezése; az év első nyolc hónapjában 952,5 milliárd forint uniós kiadással szemben az utófinanszírozás alapján 467,3 milliárd forint bevételt könyvelhettek el.

Hazai forrás biztosítja egyebek mellett a lakosság életkörülményeinek javítását célzó Modern városok program és a Magyar falu program megvalósítását, az ország számos részén a közút- és vasúthálózat felújítását, illetve ösztönzi a vállalkozások termelékenységének növelését szolgáló beruházásokat.

A gyermekvállalás népszerűsítése és a gyermeknevelés támogatása érdekében júliustól elindult a Családvédelmi akcióterv legtöbb eleme, míg az iskolakezdésre való tekintettel a szeptemberi családtámogatásokat, a többi között a családi pótlékot már augusztusban megkaphatták az érintettek, ami 30,7 milliárd forint előrehozott kiadást jelentett.

A tárca a közleményben hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikája a költségvetés egyensúlyának fenntartása mellett biztosítani tudja a vállalkozói közterhek mérséklését, a családtámogatási intézkedések fedezetének megteremtését, valamint a hazai és uniós fejlesztésekhez szükséges forrásokat.

A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 413,0 milliárd forint nettó kamatkiadás 91,5 milliárd forinttal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest, ennek oka a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutása és a kamatbevételek jelentős többlete.

A központi költségvetés devizaadóssága augusztus végéig 325,5 milliárd forinttal 5399,3 milliárd forintra csökkent az elmúlt év végéhez képest. A devizaadósság részaránya a 2018. év végi 20,0 százalékról 18,3 százalékra mérséklődött.

A költségvetés forintadóssága augusztus végéig 1042,6 milliárd forinttal nőtt, és 23 838,5 milliárd forintot tett ki.

Augusztus végén a lakossági állampapírok állománya 8583,7 milliárd forintot tett ki, 1068,0 milliárd forinttal nőtt 2018. december vége óta. A növekedést elsősorban a lakossági finanszírozás arányának és futamidejének további növelése érdekében idén júniusban bevezetett 5 éves futamidejű lakossági államkötvény, a Magyar Állampapír Plusz értékesítése eredményezte.

1
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/83896/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-09-27 15:35:37
Majd kisvártatva előbukkan a nagy éji homályból (kunhalmiul: hómájjból) a nagy nagy gazdasági "szagértők" hada - élükön petsching zita mária leonárdó leoncavalló leokádia eufrozina, és rendkívül ügyesen, áldokumentumok egész sorával fogja "bizonyítani": az egész csak a "Zorbán kormány" propaganda hadjárata, az adatoknak a valósághoz az égvilágon semmi köze, és egyébként is ......... vesszen a zorbán !!!!!
Mert ezek ilyenek !!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?