Blogolj!

Kérészéletű a magyar cégek többsége

Dorogi László

A KSH legfrissebb adataiból az derül ki, hogy a magyar vállalkozások kétharmada az alapítástól számított öt éven belül megszűnik.

Fotó: Pixabay

A Központi Statisztikai Hivatal 2017 végén hivatalosan 717 ezer működő vállalkozást tartott nyilván. Az akkori adatok szerint 363 ezer egyéni vállalkozó tevékenykedett, 337 Kft. vagy Bt., 4700 részvénytársaság és 2-2 ezer szövetkezet, közkereseti társaság és nonprofit gazdasági társaság működött.

A KSH most arra volt kíváncsi, hogy hány cég éri el az úgy nevezett céges nagykorúságot, azaz, az induló vállalkozások közül mennyi működik még öt év elteltével is. Nos, a 2017-ben nyilvántartott cégeknek a 40 százaléka élte meg az ötödik évet, ami egyébként 2011 óta a legjobb arány volt.

A cégek megszűnésének több különböző jellemző oka lehet, nagy részük valamilyen technikai okból kifolyólag szűnik meg, de olyan cégek is vannak, amelyeket alapvetően csak azért alapítanak meg, hogy kijátsszák velük a rendszer szabta kereteket, s persze legálisan működő, érdemi tevékenységet végző cégeknek is be kell néha zárnia a boltot.

A KSH adatai szerint a legtöbb vállalkozás a pénzügyi szektorban szűnik meg, az ilyen cégek 42 százaléka már a második évet sem éli meg.

Címkék: kkv, Kkv-k, KSH
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/81864/pics/lead_800x600.jpg
kkv,Kkv-k,KSH
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?