Blogolj!

Ötmilliós áfa-visszatérítéssel segítik a falusi otthonteremtést!

Pintér M. Lajos

A legújabb kormányzati kedvezmény mindenkire vonatkozik, aki kistelepülésen új lakóingatlant épít, illetve használt lakóingatlant bővít, felújít.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A falvakban otthonteremtők valamennyien jogosultak lesznek az 5 millió forintos áfa-visszatérítésre jövő év elejétől – jelentette ki a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Gyopáros Alpár emlékeztetett: Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány elfogadta a 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervet. E terv egyik pontja szerint 2020. január 1-jétől azok a falvakban élők, akik új házat vásárolnak, építenek vagy meglévő házukat felújítanák, bővítenék, ötmillió forintig visszaigényelhetik az áfát – írja az MTI.

A kormánybiztos szerint az új támogatás amellett, hogy segíti az építőipar további bővülését, hozzájárul a kistelepülések ingatlanállományának megújulásához és a falvak népességmegtartó erejének növeléséhez is. Hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv segíti a Magyar falu programja céljainak megvalósulását is.

Kitért arra: hasonló, a vidéket támogató program a júliustól igényelhető falusi csok, amely vissza nem térítendő támogatást nyújt vidéki használt lakás vagy ház vásárlásához, korszerűsítéséhez, valamint meglévő lakás vagy ház felújításához, bővítéséhez és korszerűsítéséhez 2486 településen. A falusi csok legmagasabb értéke 1 gyermeknél 600 ezer, 2 gyermeknél 2,6 millió, 3 gyermeknél pedig 10 millió forint.

A most bejelentett áfa-visszatérítés abban különbözik a falusi csoktól, hogy nem kell igényelni, és nem kötik gyermekvállaláshoz a támogatást, vagyis mindenkire vonatkozik, aki kistelepülésen új lakóingatlant épít, illetve használt lakóingatlant bővít, felújít. Ez újabb több millió forintos támogatást jelent a falvakban otthonteremtőknek.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/73774/pics/lead_800x600.jpg
áfa,áfa-visszatérítés,falusi csok,ingatlan,ingatlanpiac,Magyar Falu Program
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?