Elvisszük az otthonodba a KŐFESZT-et! Kőfeszt-film 2019.09.29. 18:55 M5
hirdetés
Blogolj!

A magyar gazdasági növekedés az Unió élvonalában

A kormány gazdaságpolitikájának az eredményességét igazolja az, hogy 2019. első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a hazai GDP, amely meghaladta az elemzői várakozásokat – jelentette ki Varga Mihály. A kedvező mutatók hátterében a foglalkoztatás dinamikus bővülése, a bérek folyamatos emelkedése, a töretlen beruházási kedv, valamint az export kiemelkedő teljesítménye áll.

Fotó: PM

A tavalyi öt százalékos GDP-bővülést követően az idei első negyedéves adat egyértelmű jelzése annak, hogy a lendületes növekedés az év egészében fennmaradhat. A kétezres évekkel ellentétben a gazdaság kiemelkedő teljesítménye stabil és kiegyensúlyozott, amely mögött nem külső eladósodás és magas költségvetési hiány áll. Míg az Európai Unió átlagos növekedése az első negyedévben 1,5 százalék lehet, a magyar gazdasági bővülés ennek mintegy 3,5-szerese, amellyel – a rendelkezésre álló adatok alapján – első helyen vagyunk a tagállami rangsorban.

A foglalkoztatottak száma ma már közel 4,5 millió, miközben a 3,6 százalékos munkanélküliség a legalacsonyabb a rendszerváltás óta. Ezzel párhuzamosan a hatéves bérmegállapodás eredményeként kétszámjegyű bérnövekedés valósul meg, amely érdemben járul hozzá a lakossági fogyasztás emelkedéséhez, a szolgáltatói szektor erősödéséhez – ismertette a pénzügyminiszter.

A gazdaságpolitika iránti bizalmat jelzi, hogy a vállalatok egyre több beruházást valósítanak meg, amely megmutatkozik az ipar és az áruexport növekvő teljesítményében. A kormány számos intézkedése közül az uniós fejlesztési források elosztása, illetve az otthonteremtési program szerepe emelhető ki, melyek nyomán az építőipari termelés 48,2 százalékkal, a lakásépítések száma pedig 8 százalékkal emelkedett az első negyedévben – mutatott rá Varga Mihály.

Fotó: PM

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedése továbbra is fenntartható pályán, az uniós átlagot meghaladó mértékű maradjon – emelte ki a tárcavezető. Varga Mihály hozzátette: 2010 óta összességében 28,6 százalékkal bővült a magyar GDP, amely az előttünk álló negyedévek tekintetében még tovább fog emelkedni. Az esetleges jövőbeli külső kockázatokra tekintettel a költségvetési tervezés középpontjában a családok támogatása mellett a gazdaságvédelmi intézkedések állnak.

1
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/72941/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-05-16 11:26:58
DRÁGA JÓ ISTENEM !
Micsoda sorscsapás lehet ezeket a híreket olvasgatni a liberálbolsevikok vezetőinek, gazdasági "szagembereinek", és a hozzájuk dörgölődő lakájmédia megmondó embereinek.
Szörnyű lehet azt hallgatni és nézni a lengyel lászlóknak, a petsching zita máriáknak, hogy már megint nem jött be az az ezerszer hangoztatott "jóslatuk", miszerint most már biztos, hogy teljesen tönkremegy a magyar gazdaság, csődbe kerül az ország, és megbukik az - általuk mélységesen elítélt, és szívből gyűlölt - Orbán kormány.
Megjegyzés: nem véletlen a nevek említése kapcsán a csupa kisbetű. Nem érdemelnek mást !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?