Blogolj!

Ideje volt elismerni a magyar gazdaság teljesítményét

Dorogi László

Varga Mihály szombaton tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni és elfogadni a piac értékítéletét, ezt tette meg az S&P felminősítette az országot.

Fotó: MTI

Varga Mihály szerint a hitelminősítő döntése elismeri egyrészt azt, hogy a magyar gazdasági növekedés tartós, másrészt azt, hogy az ország külső sérülékenysége csökkent. A pénzügyminiszter rámutatott arra is, hogy a piaci megítélés alapján legalább két fokozattal kellett volna javítani az ország minősítését. A felminősítés azt jelenti - tette hozzá-, hogy a külföldi beruházók továbbra is kiemelt célként tekintenek az országra, továbbá olcsóbban jut az államkassza forrásokhoz. A tárcavezető elmondta, nemcsak a devizakötvény-kibocsátás feltételeit, hanem a forintban történő finanszírozást is kedvezően befolyásolja a döntés. A miniszter hangsúlyozta, arra számít, hogy pár nap múlva a másik nagy hitelminősítő is pozitív döntést hoz az országgal kapcsolatban.

Varga Mihály a hitelminősítő által azonosított kockázatokról beszélvén elmondta, hogy az európai szinten lassuló gazdasági növekedés hatásainak ellensúlyozására gazdaságvédelmi lépésekkel készül a kormány. Idén a Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy 4 százalék lesz a gazdaság teljesítménye a 2018-as 4,8 százalék után, ami az európai uniós átlag háromszorosát tette ki.

Az S&P által megemlített másik kockázat, a kedvezőtlen demográfiai trend területén a kidolgozás alatt álló hét pontos intézkedéssorozattal kíván a kabinet fordulatot elérni. A kormány versenyképességi programja az ország gazdasága számára a legnagyobb tartalékot jelentő kis- és középvállalati szektor termelékenységének a javulását célozza - mondta Varga Mihály jelezve, hogy a kkv-szektor teljesítményét szintén kockázatként tartja számon a hitelminősítő.

A közszféra hatékonyságának javítása érdekében vannak még teendők a már bejelentett létszámcsökkentések mellett, hatékonyabb és dinamikusabb államra van szükség - mondta a miniszter a hitelminősítő által megnevezett negyedik kockázati területről beszélve. A pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a gazdasági növekedésnek és a sérülékenység csökkentésének akkor van értelme, ha annak hatását az emberek is érezik. Tavaly a bruttó keresetek becslés szerint 11,5 százalékkal nőttek - hívta fel a figyelmet.

Az utóbbi évek gazdasági növekedését Magyarországon nem az eladósodás húzta, az államadósság GDP-arányosan hetedik éve csökken, tavaly év végére 71 százalék alá került - mutatott rá. Tavaly 1,8-1,9 százalék lehetett az államháztartás hiánya, ez is hozzájárult az államadósság mérsékléséhez - tette hozzá. Kérdésekre válaszolva Varga Mihály elmondta, a már bejelentett családvédelmi intézkedések miatt nincs szükség érdemi változásokra a finanszírozásban, az idei plusz kiadás fedezhető a tartalékokból, a jövő évi költségvetési tervbe pedig, amelyet várhatóan szerinte július 5-ig fogadnak el, beépítik a 2020-as kiadásokat.

A gazdaságvédelmi tervről folynak az egyeztetések, március-április körül várhatók a konkrétumok az intézkedésekről - mondta szintén a sajtó kérdésére a pénzügyminiszter. Nem zárta ki, hogy már a tavaszi adómódosító csomagba is bekerülnek olyan intézkedések, amelyek a 4 százalék feletti növekedést segítenék. Arra a kérdésre, hogy miközben a magyar gazdaság mutatói már évek óta javulnak, miért várhatott a hitelminősítő az adósbesorolás javításával, a tárcavezető megjegyezte, hogy valószínűleg az egyik ok a tavalyi magyarországi választások lehetett.

(Forrás: MTI)

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/68986/pics/lead_800x600.jpg
hitel,Pénzügyminisztérium,S&P hitelminősítő,Varga Mihály
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?