Blogolj!

Csúcsév lehetett 2018 a magyar gazdaságban

Magyarország gazdasága tavaly minden előrejelzést túlszárnyalt, a GKI számításai szerint 4,6 százalékkal nőtt. Ez az Európai Unióban dobogós helyezésnek számít, nálunk dinamikusabb növekedésre csak a lengyelek, és esetleg a lettek voltak képesek.

A bővülést a belföldi kereslet élénkülése, a 15 százalékos állóeszköz-felhalmozási növekmény és az 5 százalékkal emelkedő belföldi fogyasztás hajtotta. Utóbbira jelentős hatást gyakorolt a reálbérek növekedése, amelyek a versenyszférában 8, a közszférában 6,5 százalék körül emelkedtek. A beruházások fő hajtóerejét az európai uniós transzferek adták. 2018-ban elmaradt a decemberre általában jellemző nagy költségvetési költekezés is, az ekkor érkező EU-s pénzekkel együtt a korábban jellemzően 400 milliárd forint körüli hiány helyett 200 milliárdos többletet ért el az államháztartás.

Az idei évtől már a növekedés lassulására lehet számítani, az előrejelzések 3,4 százalékos GDP- és 5-5,5 százalék körüli reálbér-emelkedést jeleznek. Ennek egyik oka, hogy az évek óta tartó masszív bérnövekedést egyelőre nem követte le a termelékenység javulása. A másik ok, hogy egyre komolyabb inflációs nyomás nehezedik a gazdaságra. Az MNB által kiemelten figyelt maginfláció már tavaly év végén közelítette a 3 százalékos célszámot, ezért a jegybank idén már emelni kényszerülhet az irányadó kamatlábat Az EU-s transzferek ugyan a tavalyinál magasabbak lesznek, de az előrejelzések szerint már csak 5 százalékos beruházásnövekedéshez járulhatnak hozzá.

1
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/68187/pics/lead_800x600.jpg
gazdasági növekedés,Magyar Nemzeti Bank
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-01-28 15:16:53
Csak ezt a ragyogó eredményt soha, senki meg ne próbálja elmondani, és megmagyarázni a liberráltaknak, mert az merő időpocsékolás lenne !!!
Az ő köreikben ugyanis csupán az alábbi - régi-régi angol mondás - az irányadó szempont:
" Ne zavard meg az előítéleteimet a nyilvánvaló tényekkel !!! "
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?