Blogolj!

Változik az M0-ás nyugati szakaszának nyomvonala

Változik az M0-ás nyugati szakaszának nyomvonala. A változást Varga Mihály pénzügyminiszter erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben.

fotó: infostart.hu

A még tavaly novemberben is élő, jogszabályokba foglalt tervek szerint az M0-ást az M1-es és a 10-es főút között építették volna tovább. Azonban a kivitelezés nem indult el, annak ellenére sem, hogy a nyomvonal már jó ideje megvolt - írta a Mfor.hu

A késlekedésnek részben az építőipari kapacitáshiány volt az oka. Ez pont kapóra jött a nyomvonallal érintett budai kerületeknek, hogy lobbizni kezdjenek a kormánynál a nyomvonal újragondolása végett. A II. kerület vezetése azt kifogásolta, hogy az ott lakók megkérdezése, jóváhagyása nélkül épülne tovább az M0-ás, a lakott övezetekhez közel, természetvédelmi területeket érintve.

A kormány időközben egy új nyomvonal mellett tette le a voksát. Ennek lényege, hogy Esztergom felé épülne ki egy új szakasz, amellyel nem a klasszikus körgyűrű konpcepciója valósulna meg, hanem inkább zsákszerűen venné körbe a fővárost az elkerülő út.

Most ezt az információt erősítette meg Varga Mihály a közösségi oldalán. A pénzügyminiszter - aki egyben az érintett budapesti térség egyik országgyűlési képviselője - arról számolt be, hogy az M0-ás valóban elkerüli a budai részeket.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/68001/pics/lead_800x600.jpg
M0-s körgyűrű,Varga Mihály
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?