Blogolj!

Az alapítók határozzák meg a családi vállalkozások jövőjét

Dorogi László

A TÁRKI felmérése alapján a magyarországi gazdálkodó szervezetek több mint nyolcvan százalékát a családi vállalkozások adják, de a tapasztalatok szerint csak azokból lesz sikeres nagyvállalat, amelyek jól menedzselik az utódlás kérdését.

Fotó: Pixabay

A magyar családi cégek többségében két generáció dolgozik együtt, ezeknél a zömében kis- és középvállalkozásnál átlagosan 2,6 családtag vesz részt a munkában, a cég vezetésében pedig átlagosan két családtag vállal szerepet - derül ki a TÁRKI kétévente kiadott Társadalmi riport című kötetének Családi vállalkozások Magyarországon című fejezetéből, amely a magyarországi családi vállalkozásokat vizsgálta meg 2018-ban. Az Indexen megjelent adatok szerint a kisvállalkozásoknál a legalacsonyabb az alkalmazott családtagok száma, míg a közepes vállalkozásoknál a legmagasabb, a nagyvállalatoknál pedig ismét csökken a családi létszám.

A családi cégeknek megvan az a képességük, hogy mikrovállalkozásokból erős kisvállalkozásokká váljanak, a felmérés tapasztalatai alapján ehhez a kulcs, hogy a cég alapítója minél több családtagot tudjon bevonni az üzletbe az őket követő generációból. A citált kutatás ugyanis kimutatta, egy-egy új családtag bevonása a cégbe - és különösen annak menedzsmentjébe vagy operatív vezetésébe - szemmel látható javulást eredményez az üzleti eredményeken.

A kutatásban olyan cégek vettek részt, amelyeknek a 2016-os árbevétele 80 millió és 150 milliárd forint között mozgott, de nem szerepeltek a felmérésben azok a cégek, amelyek pénzügyi szolgáltatással foglalkoznak és az egyéni vállalkozók sem. A felmérés azokat a vállalkozásokat tekintette családi cégnek, amelyeket a család legalább 50 százalékban tulajdonol, legalább két generáció dolgozik a cégben, továbbá a családi utódlásban gondolkoznak.

A felmérésből kiderült, az újabb családtagok bevétele nem okoz gondot a családi cégek számára, viszont a továbblépés már jóval döcögősebb - magyarul, nehezebben lépik meg a vállalkozások azt a lépést, hogy a vezetőségbe a családtagok helyett, vagy mellett külsős szakembert vonjanak be. Pedig éppen ez a lépés jelentene átmenetet kis és középvállalkozás között és amely vállalatok ezt a lépést bátran teszik meg, számukra kinyílik az út a fejlődés előtt.

A kutatás alapján elmondható, a jobb gazdasági teljesítményt nyújtó családi cégek alapítói sikeresebben vontak be a munkába családtagokat és külső szakértőket egyaránt, az utódlásnál könnyebben engedték el érzelmileg cégüket, és jobban szét tudták választani a család és a cég dolgait, ezt pedig szabályozták is.

Az utódlás kérdése minden családi vállalkozás központi témája és az alapítók rendszerint generációkon átívelő, sokáig fennmaradó vállalkozást képzelnek maguk elé, de egyes szakértők szerint az utódlási folyamat igazi vízválasztó lehet családi és nem családi cégek között. Az utódlás kérdésében a magyar családi cégek többsége a hagyományos utat választja, a tulajdont és a vezetést is hosszú távon megtartja.

A teljes tanulmány itt olvasható el.

Címkék: kkv
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/67536/pics/lead_800x600.jpg
kkv
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?