Blogolj!

Túlóratörvény: A cégek megfontolják a lehetőségeiket

A Magyar Idők és a 24.hu is több nagyvállalatnál érdeklődött arról miként alkalmazzák az új jogszabályt. Több multinél nincs változás, a túlórázást pedig csak azok számára teszik lehetővé akik ezt külön kérik. A szakszervezetek közben azt javasolják a Tesconak, hogy a következő két évben ne alkalmazza a túlóratörvényt a gyakorlatban.

fotó: portfolio.hu

Tesco: a szakszervezetek két éves halasztást javasolnak

A Magyar Idők arról számolt be, hogy a cég megállapodásban vállalja több mint 16 ezer munkavállalója felé, hogy a következő két évben nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet, hanem az eddigi gyakorlatot követve a 250 óra rendkívüli munkaidőn túl nem köt megállapodást önkéntes túlórára a dolgozókkal. 

A Tesco jogi képviselője hétfőn vette át a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének írásbeli indítványát, amely arra irányul, hogy kössenek megállapodást az áruházi munkavállalók egészségvédelme érdekében.

A Tesco a Magyar Idők megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy tanulmányozzák a szakszervezeti nyilatkozatot, továbbá hozzátették, a cég a 250 órás túlórakeretet sem használja ki, csak egyes régiókban és munkakörökben.

A vállalat azt is jelezte, hogy ők havonta fizeti ki a túlórát a dolgozóinak, nem élt a jogszabály által korábban megengedett egyéves elszámolási lehetőséggel. 

A Lidl csak beleegyezéssel teszi lehetővé a plusztúlórákat

A Lidl Magyarországnál az éves átlagos túlóraszám 2018-ban 55 óra volt, tehát messze nem merítették ki a törvény adta lehetőségeket átlagban. Ehhez képest a német diszkontlánc engedi a 400 túlórát. De mint hangsúlyozták, kizárólag abban az esetben tervezik a maximális 400 túlóra jóváhagyását, amennyiben ezt a munkavállaló írásban igényli. Tehát mint fogalmaztak, egyéni megállapodás alapján a vállalat biztosítja a 400 túlóra lehetőségét a munkavállalók számára 2019. január 1-től.

Több cég nem foglalkozik a túlórakeret emelésével

Az Ikea, a Spar, a dm is úgy nyilatkozott, hogy biztosan nem tervezik a 400 túlóra bevezetését.

Auchan más megoldásokban gondolokodnak

A cég azt közölte, hogy munkatársaik és vásárlóik érdekében kollégáikat elsősorban normál munkaidőben foglalkoztassák. A kiemelt kereskedelmi időszakokban pedig diákmunkásokat, nyugdíjas vagy kölcsönzött munkaerőt is igénybe vesznek áruházaikban. A jövőben is csak akkor terveznek túlórával, amikor azt a regionális munkaerő-piaci helyzet feltétlenül megkívánja, vagy ha munkatársaik erre igényt tartanak – jegyezték meg.

Címkék: Lidl, Tesco, túlóra
1
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/67356/pics/lead_800x600.jpg
Lidl,Tesco,túlóra
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-01-10 11:18:03
Akkor mire is volt jó az aljas liberálbolsevikok részéről ez a felhajtás, a mocskolódás, a zajongás, a felfordulás, törés, zúzás ?!
Ismét helyezzük el akkor az un. ellenzék balhéját a magyar politikai tevékenységek palettáján !!!
Értékelésem >>>>>> egy kalap meleg szamócát nem ér az egész gyülevész banda !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?