Blogolj!

Túlóratörvény: Varga Mihály szerint az ellenzék becsapja az embereket

fotó: origo.hu

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az ellenzék be akarja csapni az embereket, szándékosan félremagyarázza az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló törvényt. A miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kiemelte:

senki nem kezdeményezett olyasmit, ami szembemenne az uniós irányelvekkel, gyakorlattal; ez igaz a túlórakeret és a túlórarendszerek módosítására is.

A magyar gyakorlat lehetővé teszi azt is, hogy a munkavállaló - csak önként, saját beleegyezésével, írásban nyilatkozva - többletmunkával több pénzt keressen - tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy a jelenlegi helyzetben a munkavállaló van jobb helyzetben. Ugyanis míg 2010-ben még 12 százalékos volt a munkanélküliség, most ez már 3,6-3,7 százalék körül van, közelít a teljes foglalkoztatottsághoz.

Az eredménytelenül zárult minimálbér-tárgyalásokról Varga Mihály azt mondta, mindenkinek az lenne a legkényelmesebb és a legjobb, ha a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselői meg tudnának állapodni. A szakszervezetek 13-15 százalékos bérigénye áll szemben a munkaadói 5-7 százalékos ajánlatával. A miniszter azt mondta, meg kell találni az egyensúlyi pontot. Van még néhány nap az évből, ha nem születne megállapodás, akkor kell a kormánynak nyilatkoznia az ügyben.

Azt is elmondta, kérték a partnerektől, hogy a szociális hozzájárulási adó mértékétől függetlenül állapodjanak meg. Mint elmondta, ebben egy hatéves megállapodás alapján haladnak. Az adócsökkentés 27 százalékról indult, idén már 19,5 százalékra csökkent.

A kormány döntése értelmében jövő júliustól további 2 százalékponttal, 17,5 százalékra mérséklődik a szociális hozzájárulási adó mértéke.

Varga Mihály azt is elmondta: mindenki számára meglepetés volt a harmadik negyedéves növekedés, az, hogy 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Erre a negyedéves típusú mérések óta nem volt példa - hangsúlyozta, hozzátéve: arra számítanak, hogy jövőre is 4 százalék körüli emelkedés lesz. Rendkívül jó, lendületes gazdasági bővülés van - értékelt a pénzügyminiszter -, amely alapvetően két elemre épül: a lakossági fogyasztás bővülésére és a beruházások növekedésére.

A családok évéhez kapcsolódva azt mondta: a demográfiai kérdés megelőzi a gazdaságiakat. Ezért támogatják a gyermeket vállaló, gyermeket nevelő családokat, ezért segítenek otthonteremtési programmal, családi adókedvezménnyel, az óvodai, iskolai ellátás támogatásával. Ezt folytatni kívánják. Példaként említette, hogy a meglévő kedvezmények megmaradnak, ezen felül 2019-től a kétgyermekes családok családi adókedvezménye tovább bővül. A mostani nemzeti konzultáció eredményei nyomán a kormány mérlegeli, hogy milyen további intézkedéseket javasolnak majd ezen a területen.

1
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/66696/pics/lead_800x600.jpg
családtámogatás,minimálbér,túlóra,Varga Mihály
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-12-23 19:10:39
Szó szerint - klasszikusokat csak úgy szabad - idézném hazánk nagy gondolkodójának, gyurcsány(i) szemkilövető, mocskos hazudozó Fletó örökbecsű szavait:
" HAZUDTUNK REGGEL, ÉJJEL, MEG ESTE !!!! "
Ezek után mi lehet még kérdés a kommunisták igazmondásával kapcsolatban ?!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?