Blogolj!

Matolcsy György: Versenyképes gazdaságot kell építeni Magyarországon

kép: mti.hu

Matolcsy György, aki a Magyar Közgazdasági Társaság hajdú-bihari szervezetének meghívására érkezett az egyetemre, egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott:

"egy újabb válság esetén sok ország áll majd egyvonalban a "startnál", magyarországnak pedig az a célja, hogy erre, a helyzetre megfelelően felkészülve rögtön előzni tudjon."

A jegybankelnök rámutatott: a 2010 óta képviselt gazdaságpolitika következő fontos feladata, hogy elősegítse a szükséges versenyképességi fordulatot.

“Közösen kell megfogalmaznunk, hogy 2030-ra milyen legyen egy igazán versenyképes magyar gazdaság” – mondta.

Matolcsy György előadásában kifejtette: Magyarország sikeresen kezelte a legutóbbi pénzügyi, gazdasági válságot, ehhez a megszorító politikát kizáró strukturális reformokat kellett bevezetni.

A magyar gazdaságpolitika a gazdasági egyensúly és a növekedés egyidejű biztosításával, egyebek között a foglalkoztatás bővítésével, a devizakárosultak mentőcsomagjával, az államadósság csökkentésével és adóreformmal “válaszolt” a válságra – mondta.

Megjegyezte, hogy az Európai Unió dél-európai tagállamai ugyanakkor éppen ellenkező utat választottak, megszorításokkal próbáltak kilábalni a válságból, de ennek a politikának az lett a következménye, hogy gazdasági teljesítményük húsz százalékkal visszaesett.

A jegybankelnök beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban az adóelkerülés a felére csökkent Magyarországon. A reformok sikeresek voltak – szögezte le.

Hozzáfűzte: a foglalkoztatás nagymértékben emelkedett Magyarországon 2010 és 2017 között, és ez a foglalkoztatási fordulat teremtette meg a növekedés alapját.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/65937/pics/lead_800x600.jpg
Matolcsy György,reformok,válságkezelés
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?