Blogolj!

150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu programra

Kálovics Tibor

Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány már jövőre is legalább 150 milliárd forintot fog fordítani a Magyar falu program intézkedéseire.

Fotó: lokal.hu

A miniszter kiemelte, hogy a kormánynak az a célja, hogy a vidéken élő emberek életminősége minél magasabb legyen és a közszolgáltatások elérhetősége még a legkisebb településeken is javuljon. A kormány ennek céljából 150 milliárd forintot különített el a Magyar falu program célterületeire. 

Gulyás Gergely elmondta, hogy a közszolgáltatások fejlesztésére 75 milliárd, a vidéken maradást segítő "csok" programra 25 milliárd, a mellékúthálózat fejlesztésére 50 milliárd forintot fordít majd a kormány. Jelenleg további 25 milliárd forint kormányzati támogatásról folynak tárgyalások, amelyeket majd úthálózatok fejlesztésére lehet felhasználni. 

A forrásból 25 milliárd a az útalapból kerül finanszírozásra, a kormány pedig 125 milliárdot pedig az általános tartalék terhére biztosít. 

A magyar lakosság csaknem egyharmada ötezer fő alatti településen él (3155 településből 2887 ilyen). A miniszter elmondta, hogy a falusi csok" bevezetése a vidéken maradást segítő program lesz, és hozzátette, hogy a csok kiterjesztéséről a kormány a családügyi konzultációt követően fog dönteni. 

A mellékúthálózat fejlesztése a három és több számjegyű utakat érinti. A fejlesztéseknek része két számjegyű út is, ahol egy rövid szakasz megújítása a faluból munkára járók közlekedését szolgálja - jegyezte meg a miniszter. 

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta a közszolgáltatások fejlesztéseit sorolva, hogy az óvodai és bölcsődei fejlesztésekre összesen tizenötmilliárd, óvodai sporteszköz-beszerzésre és udvarfejlesztésre szintén ötmilliárd forint áll rendelkezésre. A kistelepülési orvosi rendelők felújítására 4 milliárd forintot biztosítanak. A szolgáltatás-program olyan önkormányzatok számára lesz meghirdetve ahol nincs betöltött orvosi praxis. 

A polgármesteri hivatalok felújítására kétmilliárd, a belterületi út- és járdafelújításra 8+2 milliárd forint lesz szánva. Hárommilliárd forintot pedig közterületek karbantartását szolgáló eszközökre költenek (például traktor, fűnyíró, sövényvágó). 

A falvak egyházi és önkormányzati temetőinek rendezésére hárommiliárd, a sportparkok építésére kétmilliárd forintot biztosít a program. A falu- és tanyagondnoki szolgálatok működtetésére nyolcmilliárdos támogatás áll rendelkezésre három célterületen: már működő szolgálatok elöregedett járműveinek cseréjére vagy számukra új busz vásárlására, illetve új szolgálat indításához gépjárműbeszerzésre. 

Gyopáros Alpár hozzátette, hogy a buszbeszerzés áfatartalmának kormányzati támogatásával lehetőség nyílik arra, hogy a falvak a lecserélt régi buszaikat határon túli, Kárpát-medencei magyar közösségeknek juttathassák el. 

A kormánybiztos elmondta, hogy kezdeményezték a Pénzügyminisztériumnál a falu- és tanyagondnoki szolgálatok állami normatívájának emelését, ez viszont nem része a faluprogramnak. A jelenlegi 3,1 milliós normatíva összegét további egymillióval növelnék és a lélekszámi korlátot ezer főre emelték. 

A közszolgáltatási forrásokat 2019-ben több körben pályázati támogatás formájában írják ki, az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések - mondta el Gyopáros Alpár 

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/65101/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?