Blogolj!

Csökkent a kereslet az arany iránt

Kálovics Tibor

Hiába nőtt az aranykínálat az előző évhez képest, jóval kevesebb arany talált gazdára az év ezen időszakában közölte a Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács számadataira hivatkozva.

Fotó: arany9999.eu

Az adatok szerint az év második negyedében 964 tonna arany került értékesítésre, amely elmarad az előző évben ilyenkor mért számoktól, azonban az aranykínálat három százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. 

Aranyékszerekből mintegy 510 tonna fogyott el ebben a negyedévben, de ez is elmarad a tavalyi évben ilyenkor kimutatott adatoktól. Indiában a rúpia gyengülése miatt 8 százalékkal kevesebb aranyékszert vásároltak mint egy évvel ezelőtt az Egyesült Államokban viszont többen fektettek aranyba mint tették azt 2017 ezen szakaszában. 

Aranyrudakból és érmékből gyakorlatilag ugyanannyi fogyott mint tavaly, azonban Európában és Törökországban az arány csökkent, Kínában és Iránban viszont növekedett. 

A világ központi bankjainak aranytartaléka 89 tonnával nőtt, Oroszország, Törökország és Kazahsztán vásárlóerejének köszönhetően. Az elektronikai eszközök elkészítéséhez pedig 2 százalékkal több aranyat kellett felhasználni. 

Egy uncia arany jelenleg 1254,5 dollárba kerül, ez négy százalékos áremelkedés a tavaly április és június között mért adatokhoz képest. 

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/56568/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?