Kkv-siker – Dinamikusan nő az ipari termelés

A kis- és középvállalkozások jelentős részt képviselnek az ipari termelésben.  Nekik is köszönhető, hogy KSH csütörtökön közzétett részletes adatai szerint februárban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz viszonyítva az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett. A nemzetgazdaság számára fontos, hogy a kkv-k a foglalkoztatás több mint ötven százalékát adják, írja az MTI.

Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára aláhúzta,

a járműgyártás az egyik meghatározó iparág a növekedésben, de tavaly további iparágak is elkezdtek növekedni.

Az első két hónapban 5,4 százalékkal bővült az ipari termelés, amin belül a járműalkatrész-gyártás az egyik meghatározó, de a gumiipar, a fémipar, a faipar vagy a vegyipar bővülése is jelentős hatással volt az egész feldolgozóipar teljesítményére. Emellett az energiaipar és a csekély súlyú bányászat, illetve ehhez kapcsolódó ipari feladatok teljesítménye is jelentősen nőtt.

A következő hónapokban az uniós forrásokkal a költségvetésből a kkv-k valósítanak meg ipari fejlesztéseket. Ezek mind azt a célt támogatják, hogy a magyar kkv-k versenyképessége, hatékonysága, termelési rugalmassága emelkedjen.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/51175/pics/lead_800x600.jpg
ipari termelés,kkv,Nemzetgazdasági Minisztérium,Pomázi Gyula
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?