Startupok izgalmas versenye az esti Duna vizén

A Pozi Technologies bemutatkozó előadása nyerte a zsűri és közönség szavazati alapján odaítélt első díjat a Rheinland Pitch fiatal, innovatív vállalkozások versenyén. A cég a különféle gyártási folyamatokat elemezve azonosíthatóvá és kiküszöbölhetővé teszi a veszteségeket, ügyfelei 15-25 százalékos hatékonyságnövekedésről számoltak be.

Versenyzők – köztük az első helyezett Pozi Technologies képviselője (oklevéllel) – és szervezők a német Rheinland Pitch startupverseny első külföldön, a kivilágított, hangulatos Budapesten, a Duna vizén megrendezett megmérettetésén

A nagyszerű startupverseny színhelye a Ludwig rendezvényhajó volt kedden, amely a résztvevőket az estébe hajló, kivilágított Budapest gyönyörű nevezetességei előtt elhaladva ringatta az öreg Dunán. Németország legnagyobb startupversenyének budapesti elődöntőjére került itt sor.

A versenysorozat keretein belül idén már négy Rajna-parti metropoliszban és Budapesten rendeztek elődöntőket. Ennek keretében alkalmanként négy-négy startup kap lehetőséget arra, hogy befektetők és különböző innovációk iránt nagy érdeklődést mutató szervezetek vezetői, képviselői előtt bemutatkozzon. A nyertesek kiválasztásánál a zsűri és a közönség véleményét egyaránt figyelembe veszik. Az elődöntők nyertesei a júniusban megrendezett nagyszabású döntőn mérkőzhetnek meg Düsseldorfban.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány a Düsseldorfban működő Digital Stadt Dusseldorf Egyesülettel karöltve – amely a város innovációs és startup fejlesztéseit gyűjti egybe – választotta ezt a nagyszerű helyszínt az eseménynek. A neves németországi verseny most először lépett ki az anyaországából és hagyományos helyszíneiről, és szervezett elődöntőt másik országban.

Az eseményen felszólalt Turóczy László, gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár, dr. Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes, Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke és Lorenz Graf, a Rheinland Pitch – Startplatz vezetője.

A Pozi Technologies mellett a verseny résztvevői voltak a HANOR 3D, a Potzak és a Mindtech apps startupok.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/50424/pics/lead_800x600.jpg
Bagdy Gábor,Pozi Technologies,Rheinland Pitch on Danube,startup,Szalai Piroska,Turóczy László
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?