Sonka, kalács, gyermekjáték – ezekre figyeljünk, ha tudatosan kívánunk vásárolni!

Tóth Marcell

Hamarosan itt a húsvét, de nagyon nem mindegy, hogy mi kerül az asztalra. Már most több sonka elhasalt a vizsgálatokon, kiderült az ételekről, hogy nem teljesen a valóság olvasható a címkéken. Fogyasztóvédőkkel és élelmiszerbiztonságért felelős szakemberekkel jártunk utána, hogy mire kell figyelnünk. Galériával!

– Fontos megnézni a címkét: a forgalmazót, a gyártót, az állategészségügyi jelölést, valamint azt, hogy mekkora tömegű az áru. Amikor átárazzák a terméket, akkor egy plusz kiegészítő címkét helyeznek el, de ilyenkor is ügyelni kell rá, hogy csak egy lejárati dátum szerepeljen rajta – magyarázta a köré gyűlt diákoknak a Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának munkatársa az egyik szegedi áruházban.

Ez a szituáció csak elsőre tűnik meglepőnek, az esetben viszont nem, ha tudjuk, „látványellenőrzést” tartottak ma Csongrád megye székhelyén. Mintákat is vettek, amelyeket hamarosan laboratóriumi körülmények között vizsgálnak. Többek között megnézik azt is a hús, hogy nem szalmonellás-e. Nem rendkívüli lépésről van szó, a nagyobb ünnepek előtt rendszeresen ellenőrzik a jelentősebb boltokat.

A szakember azt tanácsolta, figyeljünk arra is, hogy a termék ép legyen, ne találjunk rajta penészt: a túlhűtés például foszfát kiválást okoz, ezeket kis fehérfoltokként vesszük észre. Nem probléma, hogy befóliázzák, mert így nincsen súlyveszteség, és a szennyeződésektől is jobban védetté válik. Kothenczné Budai Erika, fogyasztóvédelmi szakügyintéző hozzátette, nézzük meg azt is, hogy szerepel-e a címkén a gyártó és az üzem elérhetősége, hiszen, ha ezeket nem találjuk, akkor a nyomon követése nem feltétlenül biztosított. 

A kalácsoknál a lejárati és a csomagolási idő mellett az allergéneket is fel kell tüntetni (vastag betűkkel). Termékcsoportonként eltérő, hogy meddig őrzik meg minőségüket, de ez csupán napokban mérhető, nem adható meg hosszú időtartam.

Egy lábbal hajtható gyerekmotort vizsgált Szűcs Péter fogyasztóvédelmi szakügyintéző, aki többek között a termékek biztonságát ellenőrzi kollégáival. Minden évben vizsgálják a játékokat, itt is mintavételt alkalmaznak. A veszélyesnek gondolt termékeket Budapestre küldik, és ha bebizonyosodik, hogy jogosak az aggodalmaik, akkor egyrészt leszedetik a polcokról az árut, másrészt bírságot szabnak ki.

Megtudtuk, az elmúlt időszakban a kormányhivatalnokok már két vizsgált sonkánál is problémát találtak Csongrád megyében – pedig csak kettőt vizsgáltak. Petrik Sándor, a járási Fogyasztóvédelmi Osztály vezetője elmondta, az egyiknél a zsírtartalom volt túl magas, a másiknál a sómennyiség tekintetében találtak eltérést a címkén olvasható adatokhoz képest.

Mást is ellenőriznek a fogyasztók védelme érdekében, például utánajárnak, hogy valóban akciós-e az akciós ár. Gyakran okoz problémát, hogy a pénztárgépek ugyan azonnal átállnak a kedvezményesről teljes árra az akció végével, de közben a polcokról nem tüntetik el időben a régi árat, mivel azt manuálisan kell mindenhol cserélni. Általánosságban elmondható, hogy hasonló számú jogsértést állapítanak meg minden évben.

Fotó: szerző

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/50245/pics/lead_800x600.jpg
Csongrád Megyei Kormányhivatal,fogyasztás,fogyasztóvédelem,húsvét
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?