A magyar kormány segíti a szerb környezetvédelmet

Ünnepi gazdasági esemény színhelye volt a Szerb Köztársaság Nagykövetsége kedden. Nyikos Lajos, a Kristály Kft. vezetője átnyújtotta a vajdasági Apatin város polgármesterének, Milán Skrbitynek a magyar kormány által finanszírozott projekt megvalósíthatósági tanulmányát, amely alapja lehet a település szennyvíztisztító műve megépítésének.

Milán Skrbity, Apatin polgármestere és Nyikos Lajos, a Kristály Kft. képviselője a tanulmány átadásának pillanatában

Rade Drobac nagykövet köszöntőjét mondja

Moldován Félix, Külögyminisztérium

Bornemisza Miklós és Milán Skrbity

Az eseményen részt vett Rade Drobac, Szerbia budapesti nagykövete, Kismartoni Ottó, a nagykövet kereskedelmi főtanácsosa, magyar részről a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseltében Moldován Félix, illetve Csoltó Gábor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) ipari tagozatának elnöke. Eljött az eseményre a szintén szerbiai település, Törökbecse polgármestere is. A tervek szerint ugyanis Törökbecsére készül az újabb magyar megvalósíthatósági tanulmány.

Rade Drobac, Szerbia budapesti nagykövete köszöntőjében kiemelte, hogy kormányaink már hosszú ideje dolgoznak a sikeres együttműködés érdekében. A budapesti szerb nagykövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a kedvező folyamat tovább folytatódjon. – Nagyon boldogok vagyunk, hogy létezik olyan együttműködés, amit a magyar kormány finanszírozott. Őszintén remélem, hogy ezt a projektet követni fogja több is. Közülük már jónéhányat elindítottunk, s őszintén remélem, hogy közösen valamennyit meg fogjuk valósítani – húzta alá.

Rámutatott, Szerbia útja az Európai Unió felé nagyon összetett, nagyon sok kötelezettségnek kell eleget tenni. Főleg a környezetvédelem terén sok a feladat. – A Magyországgal való együttműködés nagyon sikeres és ilyen folytatást kívánok magunknak a jövőre nézve is – emelte ki a nagykövet.

Moldován Félix elmondta, különleges ez a nap, hiszen ez tavaly kiírt első vízipari pályázatuk az első átadási ünnepsége. A január végén kiírt második vízipari pályázatról pedig megtudtuk, tizenegy szerbiai projektjavaslat érkezett be, ami több a tavalyinál. Ez azt mutatja, hogy van igény a segítségre. Idén háromszoros túljelentkezés volt a támogatási összegekre. A kormány azt tervezi, hogy a későbbiekben még nagyobb összegekkel írja ki a harmadik pályázatot is. A már beérkezett projektekről várhatóan április 5-én születik döntés.

Milán Skrbity, Apatin polgármestere köszönetet mondott a megvalósíthatósági tanulmányért. Jelezte, a szerb környezetvédelmi minisztérium szerint nagyon sok pénzre lesz szükség ahhoz, hogy minden olyan szinten működjön Szerbiában, ahogy az az Európai Unióban elvárható, illetve kötelező előírás. Reményét fejezte ki, hogy a szerb állam is hozzájárul a projekt megvalósításához. Mint mondta, nagyon tiszteletre méltó az az együttműködés, amely a két ország között most létrejött. Soha nem volt olyan sikeres az együttműködés a két állam között, mint napjainkban. – Ez a nagyszerű kapcsolat eredményezte az álmunk megvalósulást, a szerződés aláírását – hangsúlyozta a polgármester.

Csoltó Gábor a BKIK képviseletében értékelte az együttműködést

Csoltó Gábor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozatának elnöke beszédében emlékeztett rá, hogy a BKIK kétszázezer magyar vállalkozót képvisel, ami jelentős része a magyar gazdaságnak. A határon átnyúló feladataik közül legelsőnek a közvetlen szomszédainkkal való jó kapcsolatot tartják és odaadással ápolják is ezeket. A BKIK felkészült szakemberekkel rendelkezik, s ahogy Bornemisza Miklós révén ebben a projektben is közreműködtek, a kamara más gazdasági területeken is áll a két ország vállalkozóinak, településeinek rendelkezésére.  

Az Apatinnal történő együttműködést szervező Dunamenti Intelligens Vízipari Klaszter vezetője, Bornemisza Miklós elmondta, dolgoznak azon is, hogy a dunai víziturizmus fejlesztésére is létre jöhessen együttműködés Apatin és Budapest között.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/49814/pics/lead_800x600.jpg
Apatin,BKIK,Bornemisza Miklós,Csoltó Gábor,Milán Skebity,Rade Drobac,szennyvíztisztító,Szerb Köztársaság Nagykövetsége
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?