Blogolj!

Jelentősen növeli a kormány az egyetemisták támogatását

A kormány 40 százalékkal megemeli a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keretet szeptembertől. A jó hírt Dunai Mónika országgyűlési képviselő osztotta meg hétfőn Facebook oldalán.

Lehet azt mondani, hogy a kormány meghallotta a hallgatók kívánságát. Ismeretes, hogy egyetemi hallgatók több fórumon is kezdeményezték már az ösztöndíjrendszer átgondolását, bővítését. Ezeknek eredményeképpen Balog Zoltán miniszter megállapodást írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) a szervezet Jövőkép programjáról.

Mostantól évi plusz 2 milliárd forintot fordít a kormány szociális ösztöndíjakra.

„Azt szeretnék, ha Magyarországon még versenyképesebb lenne a felsőoktatás, illetve a hallgatók éreznék, hogy a magyar adófizetők támogatják a tanulmányaikat” – hangsúlyozta Dunai Mónika.  

Emlékezhetünk, hogy az ösztöndíjak területén jelentős változások történtek. Létrehozta a kormány a Klebelsberg-ösztöndíjat, a köztársasági ösztöndíj 34 ezer forintról 40 ezer forintra nőtt, létrejött a Nemzeti Kiválósági Program, a Campus Mundi program, és a Makovecz-ösztöndíj is.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/49764/pics/lead_800x600.jpg
Dunai Mónika,felsőoktatás,szociális ösztöndíj
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?