Idén is rengetegen kérik sms-ben az adóbevallásukat

A hét végéig mintegy 350 ezren kérték papíralapú szja-bevallási tervezetük postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén is az sms a legnépszerűbb, a kérelmezők 70 százaléka így fordult az adóhatósághoz.

Fotó: 24.hu

Tállai András államtitkár az MTI-nek felidézte, az e-szja projektje 2018-ban tovább bővült, idén egymillióval több, mintegy 5 millió bevallási tervezetet készít a hivatal. Ezek elektronikusan elérhetők lesznek március 15-e után az ügyfélkapun keresztül. Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a papíralapú bevallási tervezetének postázását.

Az ügyfelek sms-ben, űrlapon, levélben vagy nyomtatványon, illetve telefonon is fordulhatnak a NAV-hoz.

Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számol. A 360 ezer mezőgazdasági őstermelőnek és áfás magánszemélynek a munkáltatótól, kifizetőtől szerzett jövedelme szerepel a bevallási tervezetben, csak a saját tevékenységükből származó jövedelemmel kell kiegészíteniük azt.

Tállai András arra is emlékeztetett, hogy az egyéni vállalkozóknak hétfőn éjfélig kell benyújtaniuk jövedelemadó-bevallásukat.

Számítások szerint a vállalkozók fele az utolsó napokra hagyta a kitöltést. Az érintett egyéni vállalkozói körtől mintegy 300 ezer bevallást vár a hivatal, ehhez képest február 23-ig 126 ezer érkezett.

Címkék: adóbevallás, NAV, sms
https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/49112/pics/lead_800x600.jpg
adóbevallás,NAV,sms
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?