Óriási lendületben az Otthonteremtési Program

Ha abban a korban lennék, amiben sajna már nem vagyok, biztos én sem riadnék vissza az építkezéstől, látva a kedvező hitelfeltételeket.

A gazdaság azonban szemlátomást megvan nélkülem is, tavaly ugyanis 38 ezer építési engedélyt adtak ki, amely kilenc éve a legjobb eredménynek számít. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb lakáspiaci adatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter értékelte.

A szaktárca közleménye szerint a 2016-os fordulatot követően 2017-ben is folytatódott a lakáspiac lendületes bővülése. Különösen kedvező, hogy az engedélyek számának az elmúlt évek során látott emelkedése már számottevően megjelenik a lakásépítések növekedésében is, hiszen 2017-ben közel 15 ezer lakás épült Magyarországon, amely 44 százalékos bővülést jelent. Tavaly már a községekben és a kisebb városokban emelkedett leggyorsabban a használatba vett lakások száma, a pozitív lakáspiaci folyamatok már az egész országra kiterjednek.

Ehhez a dinamikus növekedéshez számottevően hozzájárult az Otthonteremtési Program támogatásainak kibővítése és a kedvezményes lakásáfa lehetősége. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) bevezetéstől, 2015. július 1-je óta eltelt időszakban 2018 januárjával bezárólag összesen közel 68 ezer háztartás kérelmét fogadták be a bankok közel 190 milliárd forint értékben. Ezt a programot akarja megszüntetni Szél Bernadett, a fokozottan családbarát kormányfőjelölt. Elképesztő.

A lakáspiaci élénkülést az Otthonteremtési Program mellett a tartós és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, a kedvező foglalkoztatási helyzet, a lakossági reáljövedelmek növekedése és az alacsony kamatkörnyezet is támogatta.

A nemzetgazdasági tárcavezető elmondta: a tárca várakozása szerint a hatéves bérmegállapodás eredményeként megvalósuló béremelések idén jelentős lökést adnak a lakáspiac keresleti oldalának, 2018-ban tehát további növekedést vár a lakáspiacon.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/49042/pics/lead_800x600.jpg
KSH,lakásépítés,Otthonteremtési Program,Varga Mihály
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?