Újabb fejlesztésekért, újabb munkahelyekért

Jól kezdődik az év a kis- és középvállalkozások számára.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2018. január 6-ától újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a mikro-, kis-és középvállalkozások munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére: a támogatási összegből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre és még több őrizhető meg - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Varga Mihály elmondta: a pályázat célja a kkv-szektor fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása.

A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű támogatásként nyújtható, melynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezen felül a pályázók kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 500 ezer forint, illetve amennyiben az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső személy felvételét vállalják a pályázók, új munkahelyenként további 800 ezer forint támogatást kaphatnak.

Az említett két kiegészítő támogatáson felül a pályázók, ha kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást, akkor új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatást kaphatnak, a vállalatok akár 2,7 millió Ft összegű támogatásban is részesülhetnek - ismertette a miniszter.

A munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.

A munkaerő-piaci program pályázati időszaka 2018. január 6-tól nyílik meg, és a 2018. február 9-én zárul le. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/46832/pics/lead_800x600.jpg
fejlesztés,kkv,munkahelyteremtés,Varga Mihály
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?