Miért világított kéken a csirkemell?

A kék csirkemell (Fotó: Kisalföld)

Meghökkentő jelenséget tapasztalt egy ikrényi férfi szilveszterkor a saját konyhájában. Mint a Kisalföld beszámolt róla, szép kék fényt bocsát ki sötétben a csirkehús, amit férfi vásárolt.

A lapot az érintett azzal kereste meg, hogy a múlt héten vásárolt csirkemell felét elkészítette, felét azonban szilveszter este ott felejtette nyersen a konyhapulton. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a konyhából – azt hitte, a gáztűzhely maradt égve, de rájött, hogy a hús világít.

Felhívta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt, amely a vizsgálatot azzal utasította vissza, hogy a vásárlás óta már sok idő eltelt, a hús akár otthon is szennyeződhetett valamivel.

A Kisalföld megkeresésére válaszolt azonban a hivatal budapesti központja, amely közölte: nem először találkoznak ilyen jelenséggel. Az okot azonban csak találgatni lehet, mert nem történt vizsgálat.

Az egyik lehetséges magyarázat, hogy Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződött a hús. Ezek a baktériumok sötétben fluoreszkáló pigmentet termelnek. A másik lehetőség, hogy foszforvegyületek okozzák a jelenséget, aminek pontos okát a szakemberek nem ismerik, de feltételezik, hogy a gyors csontnövekedés folytán a csontokba épülő foszforvegyületekkel áll összefüggésben.

Normális állapotban ugyanaz a csirkemell (Fotó: Kisalföld)

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/46790/pics/lead_800x600.jpg
csontnövekedés,foszfor,kék csirkemell
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?