Rákossy: 5-15 millió forint eszközbeszerzésre kicsiknek

Rákossy Balázs

Jól kezdődik a hét a kis és középvállalkozások számára. Hétfőtől nyújthatják be támogatási kérelmeiket a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) technológiai innovációs fejlesztésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A rendelkezésre álló teljes összeg 17 milliárd forint – tájékoztatta Rákossy Balázs államtitkára hétfőn az MTI-t.

A kkv-k 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszköz- és szoftverbeszerzésre.

A nemzetgazdasági tárca államtitkára úgy látja, várhatóan nagy érdeklődés lesz a pályázat iránt, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot "A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című felhívásra.

A pályázat olyan eszközök, immateriális javak - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - beszerzését támogatja, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új, vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

A támogatás mértéke maximum a fejlesztés értékének 50 százaléka lehet.

A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek, a projektek megvalósítására rendelkezésre álló idő maximum hat hónap - hangsúlyozta az államtitkár.

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/45836/pics/lead_800x600.jpg
kkv,Rákossy Balázs,támogatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?