Főnix madár és a 160 éves múlt

A Budapesti Vállalkozói Napok (november 13.-14.-15.) közeledtével blogunk körbejárta a nemzetközi társintézményeket, hogy azok miként, milyen formában és hatékonysággal működnek. Úgy gondoljuk, hogy mindegyiknél találhatunk jó példákat, amelyeket célszerű a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarának is átvennie. Pozsonyi és nándorfehérvári tapasztalatok.

 

Az első kereskedelmi és iparkamarák Szlovákia területén még 1850-ben  jöttek létre Pozsony és Kassa városában, és fontos szerepet töltöttek be az akkori kereskedelmi környezetben. A II. világháború befejezése után megszűnt az összes kamara Csehszlovákia területén, a prágai székhelyű Csehszlovák Kereskedelmi és Iparkamarán kívül. 1987-ben aztán kialakították a pozsonyi fiókot, mely később regionális igazgatósági státust kapott, és 1991-ben, közel 50 éves szünet után – főnix madárként feltámadva - megindult az ipari kamarák eredeti struktúrájának a megújulása.

A Pozsonyi Kereskedelmi Kamara jelenleg is futó projektjei között kiemelendő a Slovak Aid, ami az egészséges üzleti környezet fejlesztését és a befektetési lehetőségek növelését tűzte ki célul. Egy másik fontos program a CNCB (klaszter és hálózati együttműködés egy üzletileg sikeres Közép-Európáért), valamint a INNOCRAFTS, az innovatív vállalkozási politikák kidolgozása. A Visegrad Fund a regionális együttműködés és a gazdasági integráció támogatása, és szintén kiemelt fontosságú projekt az RSOV (a középfokú szakképzés fejlesztése), valamint az Enterprise Europe Network.

A kamara által nyújtott szolgáltatások között a kiállítások és vásárok támogatása is megtalálható otthon és külföldön egyaránt, továbbá különböző szakmai szemináriumok és tanfolyamok, valamint klubok és kamarai napok szervezése is szerepel. Természetes módon támogatják a különböző üzleti találkozókat és a szakmai kapcsolatok építésében is sokat segítenek a kamarai adatbázisok révén. Ennek köszönhetően hozzáférést biztosítanak üzleti információkhoz, tájékoztatást nyújtanak uniós támogatásokról, valamint vám- és jogi tanácsadás is szerepel a szolgáltatásaik között.

Az érdekképviselet mellett pedig vállalkozói kedvezményeket biztosítanak egyes vásárolt termékekre és szolgáltatásokra.

De lépjünk délebbre!

Autóval sem eget rengető távolság, hogy a szívünknek oly kedves Nándorfehérvárra ugorjunk, és a komoly múltra visszatekintő, 1857-ben alapított kamarát vizsgáljuk, amely a belgrádi vállalkozók és vállalatok részére nyújt számos kereskedelmi szolgáltatást piaci tevékenységük segítése érdekében, szorosan együttműködve Szerbia Kereskedelmi és Ipari Kamarájával.

A Kamara hét tagozatot üzemeltet: Mezőgazdaság és Élelmiszer Ipar, Feldolgozó ipar, Turizmus és Kereskedelem, Építőipar, Közlekedés-Telekommunikáció-IT, Pénzügyi szervezetek és Kreatív ipar területeken.

A Kamara szolgáltatásai között szerepel az üzleti kommunikációs- és PR-tanácsadás, regisztrációs eljárások, szakmai képzések, piackutatások, adatbázis és piaci információ szolgáltatás, békéltetőtestületi eljárás, konferencia helyszín biztosítás, rendezvényszervezés és kiállításokon való részvétel.

 

 

 

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/44548/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?