Kiemelkedően elégedettek a vizes VB külföldi látogatói Magyarországgal

A FINA vizes VB-re érkező külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról, kiemelkedően elégedettek az országgal, a biztonsággal, és nagyra értékelik a látnivalókat, attrakciókat is. Ötből négyen azt mondják, ajánlják majd az ismerőseiknek is Magyarországot, és nagyon magas azoknak az aránya is, akik szívesen visszajönnének. Többek között ez derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) sportesemény közben készített felméréséből, amelynek részleteit Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója ismertette.

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség a FINA vizes VB turisztikai hatásait vizsgálta. Az adatfelvételre Balatonfüreden, illetve Budapesten a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, valamint a Duna Arénában és ezek szurkolói zónáiban került sor 800 külföldi turista megkérdezésével. A felmérés eredményei szerint Magyarország nemcsak egy világverseny rendezőjeként, hanem vendéglátóként és úti célként is remekül vizsgázott az elmúlt hetekben, írja az MTÜ közleménye.

 

Visszajönnének Magyarországra, és az ismerőseiknek is ajánlják majd

 

A világeseményen résztvevő külföldiek közel kétharmada a Magyarországon szerzett tapasztalatai alapján biztosan tervezi, hogy máskor is idelátogat, összesen 98%-uk nyitott a visszatérésre. Öt megkérdezett közül négyen azt mondták: a Magyarországon szerzett tapasztalatai alapján biztosan ajánlanák másoknak is, hogy ide látogassanak.

A FINA vizes VB rendezésével olyan új vendégeket sikerült megszólítani az országnak, akik e sportesemény nélkül nem biztos, hogy Magyarországot választották volna úticéljuknak. „A Magyar Turisztikai Ügynökség fontosnak tartja, hogy nem az ilyenkor szokásos, nyaraló turisták teszik ki a jelentős hányadát az itt tartózkodóknak, hanem a sport- és üzleti turisták vannak túlnyomó többségben, akiknek a költése jelentősen magasabb. Így az előzetes várakozások szerint milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a vizes világbajnokság alatt” –  fogalmazott a kutatás kapcsán Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Ráadásul a sportesemény miatt ide érkező turisták négyszer annyi időt töltöttek az országban, mint a máskor érkező turisták: 9 napig maradtak átlagosan, miközben más időszakokban az átlag 2,4 nap szokott lenni egy külföldi turista esetében. „A FINA vizes VB-re érkezők a kutatás szerint a minőségi szolgáltatásokat részesítették előnyben, 62%-ban szállodában, apartmanban szálltak meg, és a hotelben megszállók 53%-a 4-5 csillagos szálláshelyet választott. Azaz a nagy nézettségű, magas presztízsű, népszerű sportversenyek látogatóival éppen azokat a fizetőképes, maguknak egyúttal hosszabb tartózkodást is megengedő turistákat nyerhetjük meg, amely az MTÜ egyik kiemelt stratégiai célja” – tette hozzá Guller Zoltán.

A FINA vizes VB rendezvényeit meglátogató külföldi turisták között domináltak a fiatalok. A látogatók fiatalok, diplomások, jellemzően egyénileg szervezték az útjukat és kis csoportokban, repülővel érkeztek. A megkérdezett látogatók közel fele 18-29 éves korosztályba tartozott. A legjellemzőbbek a kis csoportok, a 2-4 fős társaságok, a válaszolók 71%-a tartozott ebbe a csoportba.

A FINA vizes VB külföldi nézői rendkívül elégedettek

„A kutatásból az látszik, hogy Magyarország az idelátogató turisták számára jellemzően sokkal jobb élményt nyújt, mint amilyen várakozásokkal ideérkeznek, vagy mint amilyen kép él bennük az országról” – fogalmazott Guller Zoltán. A rendezvényen résztvevő külföldiek fele esetében pozitívan változott a Magyarországról kialakult kép, egyharmaduknál pedig nem változott. A megkérdezettek Magyarországgal való elégedettsége egy tíz fokú skálán 8,73.

A felmérésben részt vevők közel felének a véleménye pozitívan változott az itt élők barátságossága kapcsán. Ugyanígy pozitív irányba mozdult el Budapest városának reputációja is, aminek kapcsán ma már a megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy a főváros a vizes sportok széles lehetőségét kínálja mindenki számára. Az infrastruktúrával – közlekedés, szállás, rend, tisztaság – való elégedettség is magas, minden vizsgált tekintetben 8 feletti értéket kapott egy tízfokú skálán.

A legnagyobb pozitív fordulat a biztonság érzékelése terén volt, 57 százaléknak, vagyis több mint a megkérdezettek felének változott pozitívan a véleménye, és összességében egy tíz fokú skálán 8,84 pontra értékelték a biztonságot. A látogatók a helyi látványosságokat, attrakciókat is nagyra értékelték 8,44-es átlagpontszámmal. A legnépszerűbb látványosság a Parlament, a megkérdezettek 70% meglátogatta, vagy tervezi, hogy meglátogatja az Országházat. Második helyen a Budai Vár (65%), míg harmadik helyen a Lánchíd (63%) áll.

A felmérés vizsgálta azt is, hogy mit gondolnak az ide érkezők a világbajnokság szervezéséről és az infrastruktúráról: a közlekedési lehetőségekre - szintén 10 fokú skálán - 8,29 pontot adtak, és a renddel és a tisztasággal való elégedettség is magasnak számít (8,25). A világbajnoksággal való elégedettség is nagyon magas, a megkérdezetteknek több, mint a fele egy ötös skálán ötöst adott a verseny szervezésére, a helyszín minőségére, megközelíthetőségére, az információs elérhetőségére, a rendezők és önkéntesek segítőkészségére.

Hosszú távú hatások

„Összességében a FINA vizes VB hatása Magyarország imázsára kimagaslóan jó. Ez ráadásul egy jelentős, hosszú távú hatás, ami a hazánkról kialakult képet tovább formálja, pozitív irányba. Ez a világra szóló esemény nemcsak a magyar és az ide érkező külföldi sportrajongók számára volt fontos, hanem az egész országnak is kiemelkedő lehetőséget adott arra, hogy megmutassa magát és felkeltse a turisták érdeklődését. Úgy gondolom, hogy ezzel a lehetőséggel remekül élt mind az ország, mind a főváros, és ennek tovagyűrűző hatásait a turizmusban mindenképpen érezni fogja a szektor” – mutatott rá Guller Zoltán.

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/40819/pics/lead_800x600.jpg
elégedett turisták,FINA,Magyar Turisztikai Ügynökség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?