Kitilthatják-e autónkat Budapestről a szmogriadó riasztás fokozata esetén?

Nem árt, ha tudjuk, szmogriadó idején milyen behajtási szabályok vonatkoznak gépjárművünkre, hogy elkerüljük a meglepetést.

A szmogriadó második, riasztási fokozata Budapest közigazgatási területén jelent forgalomkorlátozást, írja a totalcar.hu. Kivétel az M0 Budapest közigazgatási területén áthaladó szakasza, valamint Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Szépjuhászné út – Budakeszi út – Budapest közigazgatási határa és Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Nagyrét utca – Máriaremetei út – Hidegkúti út – Budapest közigazgatási határa útvonalak.

A főváros a tizenhárom éves átlagkorú magyar autóállomány harmadánál húzza meg a tiltott és tűrt járművek közti határvonalat túl szennyezett levegő esetén, tehát az autóállomány harmada ilyenkor nem jöhet majd be Budapestre.

A szigorított szabályok szerint a riasztási fokozat idején az Euro 2, vagy ennél alacsonyabb környezetvédelmi besorolású benzinmotoros és dízel autók egyáltalán nem hajthatnak be a város közigazgatási határain belülre, és ha megszegik a korlátozást, bírságra számíthatnak. A riadóban érintettek a régebbi motorkerékpárok is.

Az érintett autók túlnyomó többségét 2000. előtt gyártották, köztük a régi Suzuki Swiftek és Opel Astrák, illetve a frissen behozott használt autók zöme. Mivel a műszaki vizsgán már nem ragasztanak az autók hátsó rendszámtáblájára színes környezetvédelmi matricákat, a tulajdonosok csak a forgalmi engedély V.9. rovatából tudhatják biztosan, vonatkozik-e rájuk a tiltás vagy sem.

Ebben a rovatban nem az I-től VI-ig terjedő, sokszor emlegetett európai környezetvédelmi normák számait találjuk, hanem a részben ENSZ-EGB szabályokon alapuló magyar besorolási rendszer számait. A magyar jogszabályban 0-tól 16-ig terjedő skálán osztották el az autókat és teherautókat aszerint, milyen motorral szerelték őket, illetve katalizátorosak-e. Van már rovata az elektromos autóknak is.

A legalacsonyabb számot azok az autósok találják majd a V.9 rovatban, akiknek huszonéves, vagy még régebbi, jellemzően nem katalizátoros benzines vagy dízel autójuk van. Itt keresgélhetnek azok is, akik valamilyen hibrid hajtású (benzin-elektromos), esetleg az utóbbi két évben gyártott, Euro VI besorolású autót használnak. A rendelettel kitiltott autók és teherautók forgalmijában tehát egy 0 és 4 közé eső szám olvasható. Ezek a szmogriadó riasztási fokozata idején nem közlekedhetnek Budapesten.

A fővárosi szmogriadó-rendelet az európai trendeket követi. Bizonyos országokban, például Németországban több nagyvárosból végleg kitiltották az öreg autókat, amelyek hiába teljesítik az újkori műszaki és környezetvédelmi paramétereiket még most is, lassan teljesen kiszorulnak a közlekedésből. Ez a magyarázata, hogy a Magyarországra évente behozott több mint 100 ezer használt autó lehet akár újszerű állapotú, riadó idején nagy részük Budapesten sem közlekedhet.

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/33346/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?