Egészségügy: a béremelés dinamikusan folytatódik

Az egészségügyben dolgozók részére fontos bejelentés hangzott el, amely több mint nyolcvan milliárd forint sorsáról hozott hírt. Ezek szerint 2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jelentős béremelés mind az orvosoknál, mind a szakdolgozóknál folytatódni fog a következő években is, írja az MTI.

Köztudomású, a béremelés az orvosoknál idén szeptembertől 107 ezer, jövőre pedig 100 ezer forint lesz.

A szakdolgozóknál az idei emelkedés átlagosan 26,5 százalék, jövő novembertől 12 százalék, az utána következő két évben pedig 8-8 százalék lesz.

Rétvári Bence kiemelte, hogy az alapbérek emelkedésével szintén nőnek az úgynevezett mozgóbérelemek (ügyeleti és készenléti díj, műszakpótlék) is.

A jövő évi béremelésre 82,5 milliárd forint a költségvetési forrás.

2012-2013-as béremeléssel együtt a szakdolgozók fizetése öt év alatt megduplázódik.

Kérdezték a köztársaságielnök-választásról is, amire válaszolva az államtitkár cáfolta a kormány átalakításával kapcsolatos híreket. Rétvári Bence azt mondta, ezek a kérdések nem szerepelnek napirenden, mindenki jól végzi a munkáját.

A többéves bérfejlesztési program azért indult, mert a kormány szeretné megbecsülni az egészségügyben dolgozók munkáját. Ez olyan mértékű emelés, amely a mindennapokban is érezhető.

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/32488/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?