A bérmegállapodás a következő évek gazdaságpolitikájának alapja

Gazdaságtörténeti jelentőségű bérmegállapodást írt alá a kormány a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel 2017-2018-ra. A béremelésért magyarok milliói dolgoztak meg, a plusz forrásokat senki nem kapja ajándékba. A most aláírt megállapodás úgy is értelmezhető, mint a következő évekre vonatkozó új gazdaságpolitika kiindulópontja.

A kormány számára a bérmegállapodásnak az az értelme, hogy "azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: a béremelés lehetőségét nem egy nemzetközi konjunktúra tette lehetővé, "nem az IMF adta", és nem a jó szerencsének köszönhetjük.

Ezért a béremelési lehetőségért az elmúlt években millió és millió magyar ember dolgozott meg, emögött teljesítmény van - szögezte le, hozzátéve, hogy a bérmegállapodás "nem egy látomásra épülő megállapodás", hanem a mögöttünk hagyott években elvégzett kemény munkára épülő megállapodás, "amiért megdolgoztunk".

Az elmúlt 26 évben többször is nekifutottak már valami hasonlóhoz, de nem jutottak el átfogó megállapodásig, ami most sikerült.

Orbán Viktor kiemelte, hat évvel ezelőtt nem a bérekről kezdtünk beszélni, hanem arról, hogyan mentsük meg a gazdaságot a pénzügyi összeomlástól. Hozzátette: akkor azon dolgoztak, hogy megteremtsék az előfeltételeit annak, hogy munkahelyekről lehessen beszélni, mert ez kellett ahhoz, hogy most a bérekről lehessen.

Aláhúzta, a béremelés "nem jószándék kérdése", ahhoz szükség van versenyképes gazdaságra és cégekre, mert csak a versenyképes cégek tudnak béreket fizetni és béreket emelni.

Orbán Viktor kifejtette: személyesen is büszke a nagyarányú béremelésre, amelynek előfeltétele, hogy versenyképesek legyenek a vállalatok. Mint mondta, munkát adni az embereknek az állam nem tud, ezt a szocializmusban megpróbálták és összeomlás lett a vége, vagyis munkahelyet a cégek vezetői, tulajdonosai tudnak biztosítani.

A miniszterelnök emlékeztett rá: arra építették gazdaságpolitikájukat, hogy "ha munka van, akkor minden van".

Megjegyezte: vannak regionális egyenlőtlenségek, nem mindig könnyű elérni a munkahelyet, és nem mindig azt kapja a munkavállaló, amit szeretne, amiért tanult, de az elmondható, hogy ma Magyarországon minden ember, aki dolgozni akar, az talál magának munkát.

Hangsúlyozta: a mostani megállapodás a jövőről szól, nem arról, hogyan találjon valaki magának munkát, hanem arról, hogy megérje dolgozni.

"A kormány számára ennek a megállapodásnak az az értelme, hogy ha ezt sikerül teljesíteni (...) akkor azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni" - jelentette ki.

Szólt arról is, hogy a megállapodás adócsökkentésről is szól, cserébe a béremelésért.

Elmondta, bár kevesebb szó esik róla, de jelentős lesz a kis- és középvállalkozók járulékcsökkentése is, akikre szintén vonatkozik a csütörtökön aláírt megállapodás.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy egy technológiai forradalom - mint fogalmazott, egy új ipari forradalom - küszöbén állunk. Olyan nagyarányú technológiai változás történik a modern gazdaságokban, ideérte Magyarországot is, ami mindent meg fog változtatni - tette hozzá.

A most aláírt megállapodás úgy is értelmezhető, mint a következő évekre vonatkozó új gazdaságpolitika kiindulópontja

Szavai szerint a most aláírt megállapodás úgy is értelmezhető, mint a következő évekre vonatkozó új gazdaságpolitika kiindulópontja.

Úgy vélte, hamarosan szükség lesz egy másik megállapodásra is, amely a technológiai korszerűsítéséről szól, a mérnöki tudományokról, a robotizáció, a digitalizáció kérdéseiről, és arról, hogy a magyar gazdaság és társadalom hogyan alkalmazkodik ehhez a változáshoz.

A megállapodás jó alap arra, hogy megtaláljuk erre a kérdésre a választ - mondta, hozzátéve, hogy a megállapodással megteremtették az új ipari forradalomba belépés feltételeit, és ezzel esélyt teremtettek arra, hogy a nagy technológiai versenyben Magyarország ne legyen esélytelen.

"Nem dőlhetünk hátra, vagy ha igen, akkor csak ma estig, mert holnap reggel már dolgoznunk kell azon a változásra való felkészülésen, amely meg fogja rengetni az egész modern gazdaságot és komoly kihívások elé állít mindannyiunkat" - mondta a miniszterelnök.

 

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/32123/pics/lead_800x600.jpg
béremelés,Orbán Viktor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?