Demszkyt is meghallgatná az Alstom-bizottság

 Szakemberek meghallgatásával folytatta munkáját az Alstom Metrókocsi Beszerzéseket Vizsgáló Ideiglenes Bizottság. A Fővárostól, illetve a BKV-tól kapott, több ezer oldalas iratanyag áttekintése közben olyan jogi és közbeszerzéssel kapcsolatos kérdések merültek fel, amelyek szükségessé tették szakértők bevonását is.

Borbély Lénárd, az Alstom Metrókocsi Beszerzéseket Vizsgáló Ideiglenes Bizottság elnöke érdeklődésünkre elmondta, a meghallgatások során elsősorban arra keresték a választ, kik, hogyan, milyen feltételekkel vettek részt a közbeszerzés kiírásában, illetve az eljárás lefolytatásában. Másodsorban pedig azt vizsgálták, milyen szempontok alapján hirdettek győztest a pályázók közül.

Még a vizsgálat elején tartanak, de néhány dolog már határozottan körvonalazódik.

A 2006-os viszonyokat tekintve is szokatlan, és ezért komoly kérdéseket vet fel, hogy az Alstommal kötött szerződésben 50 % előleget határoztak meg, melynek kifizetését nem az elvégzett munkához, hanem időhöz kötötték.

A döntési szempontokból csak egyet, az esztétikait kiragadva – amelynek elbírálása erősen szubjektív módon történt – az Alstom annyival több pontot szerzett, hogy így az általa benyújtott, 5,5 millió euróval (2006-os árfolyamon számolva: kb. 1.485.000.000 Ft-tal) drágább pályázata lett a nyertes.

3. A Főváros 2010-ben megválasztott új vezetésének határozott és a Főváros érdekeit képviselő fellépése a BKV számára jelentősen kedvezőbb feltételeket teremtett az Alstommal kötött szerződésmódosítás után és ezzel tetemes összeget spórolt meg a főváros és az ország lakosságának.

A meghallgatásokat folytatják. Novemberben a pályázatokról döntő bizottságok elnökeit, majd Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét, illetve Aba Botondot, a BKV volt vezérigazgatóját szeretnénk megkérdezni az Alstom metrókocsik beszerzése kapcsán.

 

 

 

 

 

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/30758/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?