A magyar kormány sikere a CETA tárgyalásokon

"Az unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) a legjobb és a leginkább előremutató kereskedelmi megállapodás, ezért azt kívánom, hogy hatályba lépjen, amint lehetséges" – fogalmazott a közelmúltban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pedig az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón a parlamenteben arról beszélt, hogy az országgyűlés határozati javaslatban foglalt kérése lehet Magyarország számára irányadó a szerződés aláírásában. Ebben a honatyák azt kérték a kormánytól, hogy csak olyan szerződést írjon alá, amelyben semmilyen olyan területen nem lépnek hatályba átmeneti rendelkezések, amelyben Magyarország fenntartotta magának az önrendelkezés jogát. Csak azokon a területeken lépnek hatályba a átmeneti jelleggel a szerződés érintett szakaszai, amelyekben Magyarország a jogait az Európai Unióval közösen gyakorolja. A frakció megállapította, hogy ez az igény teljesült.

A vita egy korábbi szakaszában még az is kétséges volt, hogy kell-e a nemzeti parlamenteknek ratifikálni a kereskedelmi egyezményt. Ehhez képest, részben a magyar kormány sikerének is köszönhetően, teljes mértékben átalakult a szerződés. Ma már semmilyen olyan passzus nem lép átmenetelig hatályba, amelyikről Magyarországnak önállóan kell rendelkeznie.

Az aktuális parlamenti határozati javaslat jelenleg csak ennek a ténynek a megállapítására szorítkozik. A frakció arra ad felhatalmazást Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a határozat aláírásával elindulhasson a magyar parlament ratifikációs folyamata. Az aláírásra október 27-én vagy 28-án kerül sor.

Mint az MTI korábban beszámolt róla, a megállapodás új piacokat hoz létre, jobb hozzáférést biztosítva az európai szolgáltatóknak a tengeri, a távközlési, a mérnöki, környezetvédelmi és a számviteli területekhez. Megkönnyíti a szakmai képesítések elismerését, és új lehetőségeket teremt különösen az építész, a számviteli és mérnöki pályán dolgozóknak.

Emellett lehetővé teszi az uniós vállalatok számára, hogy ajánlatot tegyenek valamennyi kanadai – kormányzati, informatikai, út- vagy vasúthálózatot érintő – közbeszerzésen.

A megállapodás a vámköltségek csökkentése mellett segíteni fogja az uniós kisvállalatokat is azáltal, hogy az unió és Kanada kölcsönös elismeri az egyes termékekre kiállított tanúsítványokat. Eszerint, ha egy unióbeli cég exportálni kíván Kanadába, a termékre csak egyszer, Európában kell tanúsítványt szereznie, időt és pénzt spórolva ezzel.     

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/30715/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?