Milliárdok folynak be az ekáerből

Miközben uniós tagállamok is szeretnék átvenni a magyar elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszert, a Magyar Nemzet szerint nem működik folyamatosan és sikere is megkérdőjelezhető.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azonban a tavalyi átlaghoz képest januárban több mint 8%-kal nőtt a közúti ellenőrzés, az ekáer folyamatosan működik és a Magyar Nemzet állításával ellentétben a rendszer sikere megkérdőjelezhetetlen.

A Magyar Nemzet kiindulási tétele – a januári ekáer ellenőrzésekről - sem igaz. A közúti ellenőrzések száma januárban jócskán meghaladta a tavalyi átlagot. 2015-ben átlagosan havonta 5.437, míg 2016. januárjában 5.900 közúti ellenőrzést végzett az adóhivatal.

És egészen pontosan idén március 18.-ig 2,5 milliárd forint nettő adókülönbözetet tárt fel a rendszer, az államkincstár ezt az összeget bottal üthette volna ekáer nélkül, a tárca szerint a Magyar Nemzet (amely tavaly februárban pár bravúros óra alatt vadonatúj köpönyeget öltött magára - a szerk.) sajnálatosan tudatosan támadja a költségvetési bevételek 94%-át biztosító Nemzeti Adó- és Vámhivatalt.

Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszer lényege, hogy a közúti áruszállítás csakis regisztrált módon mehessen végbe Magyarországon, ha úgy tetszik, minden áruszállítmány precízen regisztrálva legyen. Mondani sem kell, a jogkövető cégek és kereskedők, a legális gazdaság védelme volt a cél.

Az áfacsalások pedig az egyedileg beazonosíthatatlan árukat érintik jobban.

Az ellenőrzési rendszer pedig azért kijátszhatatlan, mert az adóhatóság adatbázisok összevetésével dolgozik, nem csupán az ekáer-adatok alapján, hanem figyelembe vesznek útdíj-nyilvántartásokat, mérlegadatokat, kamerafelvételeket, és milyen meglepő, az ekáer-szám nélküli gépjárműveket állítják meg elsősorban.

A visegrádi négyeken túl Finnország, Nagy-Britannia is élénken érdeklődik a magyar rendszer iránt, és várhatóan folyamatosan bővül a kör, sőt, szó van arról, hogy a vasúti szállítások esetében is bevezetik.

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/26170/pics/lead_800x600.jpg
ekáer,Nemzetgazdasági Minisztérium
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?