Lego nagyhatalom maradunk

Harmincmilliárdos beruházással, 1600 új munkahellyel bővíti a Lego nyíregyházi gyárát. A dán világcég a gyerekek legnagyobb örömére évente húszmilliárd Lego-kockát készít, amelyek kompatibilisek (!) az ötven éve gyártottakkal is. A játékok – amelyeket a gyerekek mindig kikönyörögnek szüleiktől - fröccsöntését csak a dániai, a svájci és a magyarországi üzemben végzik, a Lego Dupló túlnyomó részét Nyíregyházán gyártják.

A Lego bővíti nyíregyházi gyárát, a 30 milliárd forint értékű beruházás keretében a cég 1600-zal növeli munkaerő-állományát - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter közölte: a kormány költségvetési forrásból 4,4 milliárd forinttal járul hozzá a nyíregyházi beruházáshoz, amely azért is kiemelt jelentőségű, mert egy ilyen mértékű munkahelyteremtés rendkívül fontos az országnak azon a részén. Úgy látja, a fejlesztéssel a gyár megerősíti helyzetét a Lego globális működésében. A bővítést kiemelt beruházásnak tekintik.

Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató, a Lego-csoport senior alelnöke elmondta: a fejlesztéssel kétszeresére nő a nyíregyházi gyár mérete, 120 ezerről 250 ezer négyzetméterre. Több mint 700 új gépet szereznek be, és a csomagolási kapacitást is bővítik - közölte.

Emlékeztetett: nagyon rövid időn belül jelent be ma újabb magyarországi beruházást a Lego, a cégcsoport hisz abban, hogy Magyarország és Nyíregyháza jó hely a bővítésre és a fejlődésre, hiszen közel van az európai piacokhoz, megfelelő a munkaerő és segítőkészek a hatóságok.

A Lego-t 1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapította vállalkozását Billund községben, Dániában. Ma itt található a Legoland, ahová a világ minden tájáról érkeznek gyerekek és szülők, Budapestről jelenleg a Ryanair indít közvetlen járatot Billund repülőterére.

A cég kezdetben fajátékokat gyártott és két évvel később vette fel a „LEGO” nevet. A név a dán „Leg godt!” kifejezésből származik, ami azt jelenti: „Játssz jól!”

1947 után kezdett a ma is ismert műanyagból játékokat készíteni pénzügyi okokból. A játék legfőbb újdonsága az volt, hogy a többnyire négyszögletes építőelemek tetején „bütykök” helyezkedtek el, aljuk pedig lyukas volt.

Ezzel az eljárással az egészen kis gyermekek is könnyen össze tudták őket nyomni, épp annyira, hogy ne essenek szét, de könnyen szét lehessen őket szedni. 1954-ben az alapító fia, Godtfred Christiansen lett a LEGO igazgatóhelyettese. Az ő javaslatára vizsgálták felül az akkor még problémás, gyakran nehezen kapcsolódó rendszert. 1958-ban született meg az igazi LEGO, aminek a minőségével már elégedett lehetett mind a vásárló, mind a gyártó. Sikerességét bizonyítja, hogy 50 év után az akkori elemekkel a ma gyártottak is kompatibilisek.

Az elején említettük a Lego Duplót, ez is Lego, csak az eredetinél nagyobb, hogy a két-három évesek is tudjanak vele játszani, de ne tudják lenyelni.

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/23950/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?