Gazdasági tükörkép 2015 (1. rész)

A svájci jegybank eltörölte a svájci frank árfolyamküszöbét az euróval szemben, a frank ezután szédületes erősödésbe kezdett. Ha az Orbán-kormány nem lépett volna időben, a magyar devizahitelesek napokon belül 700 milliárd forintot buktak volna, ám ismeretes, a kormány, a jegybank és a hazai pénzügyi rendszer időben felkészült az árfolyamkockázatok kezelésére azzal, hogy 2014 novemberében előre rögzítette a deviza alapú fogyasztói jelzáloghitelek átváltási árfolyamát.

Az adatok szerint 2014-ben -0,2 százalék volt az infláció, miután decemberben is csökkent az árszínvonal. Az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő.

Még ebben a hónapban megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a magyar állam és az EBRD tőkeemeléssel 15-15 százalékos tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben. A szándéknyilatkozat részeként a kormány vállalta: csökkenti a bankadót, és nem ró egyoldalúan terheket a bankszektorra. Ide kapcsolódó hír, hogy az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 700 millió dollárért megvásárolta a Budapest Bank Zrt. 100 százalékát a General Electric Capital Grouptól, a bank június végén került állami kézbe.

Ráadásul a Magyar Nemzeti Bank is bejelentette, hogy kiterjeszti 2013-ban indított, a kis- és középvállalkozások támogatását célzó programját, a növekedési hitelprogram plusz március 16-án indult. A jegybank november 3-án közölte, hogy 2016 januárjában elindítja a bankok piaci hitelezéshez való visszatérését elősegítő növekedéstámogató programot, s fokozatosan kivezetik a növekedési hitelprogramot.

Buda-Cash és Questor-botrányok

A jegybank február 24-én felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működését, március 4-én visszavonta működési engedélyét. A brókerháznál leleplezett visszaélés-sorozat 94 milliárd forintos kárt okozott. Március 2-án a DRB bankcsoport tagjainak működési engedélyét is visszavonták. Az ügyben 11 embert gyanúsítottak meg, és négyet helyeztek előzetes letartóztatásba, az ügyfelek nagyobb részét kártalanította az Országos Betétbiztosítási Alap és a Befektető-védelmi Alap (Beva). Március 6-án az MNB büntetőfeljelentést tett a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt.

A társaság működési engedélyét április 20-án vonták vissza, az ügyben három embert tartóztattak le. Rá 3 napra – március 9-én – öncsődöt jelentett a Quaestor csoport kötvénykibocsátó cége. A jegybank másnap felfüggesztette, majd április 17-én visszavonta a Quaestor Értékpapír Zrt. engedélyét, március 11-én csalás bűntettének gyanúja miatt kezdődött nyomozás. 25-én Orbán Viktor kormányfő közölte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok néhány nappal a csőd bejelentése előtt vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzeiket.

A Quaestor tulajdonosát, Tarsoly Csabát március 26-án vették őrizetbe. Az Országgyűlés április 14-én elfogadta a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvényt, amelynek egyes részeit az Alkotmánybíróság november 17-én megsemmisítette. (A Quaestor-ügynek 32 ezer károsultja volt, s mint kiderült, a vállalkozás 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt dobott piacra.)

Működik a magyar modell

Működik a magyar gazdasági modell - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság című lap konferenciáján januárban Budapesten. Varga Mihály rámutatott: a magyar gazdaság növekedése 2014-ben jelentősen meghaladta az Európai Unió átlagát, sőt a közép-európai országokénál is magasabb volt.

7,3 százalékra csökkent Magyarországon a munkanélküliség az Eurostat 2014-es, novemberi, szezonálisan kiigazított adatai szerint. Hazánk az Unió 28 tagállama közül – Észtország és Spanyolország mellett - a legnagyobb mértékben csökkentette a munkanélküliséget 2014-ben.

Az OECD gazdasági növekedés szempontjából elemezte valamennyi tagállam, így Magyarország reformteljesítményét is. Megállapították, hogy tíz évre kitekintve hazánk a legjobban teljesítő országok között van, és a végrehajtott reformok itt járultak hozzá az egyik legnagyobb mértékben a növekedéshez.

Közel 8 százalékkal erősödött az ipari termelés 2014-ben. Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár kiemelte, hogy az ipari termelés sorozatban már tizenhatodik hónapja múlja felül az előző év azonos időszakának a teljesítményét, amely nemcsak a hazai export növekedéséhez, hanem új munkahelyek, új beruházások létrehozásához is hozzájárul.

Az NGM a könyvelők több mint tizedének engedélyét vonta vissza. A Nemzetgazdasági Minisztériumban lezárult a könyvelői továbbképzés ellenőrzése: az érintett 55 ezer könyvelő közül 7000 nem teljesítette a továbbképzést, ezért a tárca visszavonta engedélyüket.

Nem létezik a vasárnapi pihenőnapról szóló hatástanulmány

A nemzetgazdasági tárca illetékesei megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint kiszivárogtak egy hatástanulmány részletei a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről.

A sajtóban megjelent – a minisztérium számára ismeretlen – tanulmány megállapításai és kockázati elemei hiteltelenek. A média által közöltekkel ellentétben nem igaz, hogy bárki munka nélkül maradna a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatt. Ebből következően az sem igaz, hogy nőnének a munkanélküli segélyekre fordított kiadások, illetve hogy az intézkedés járulék- vagy adóbevétel kiesést okozna. A Nemzetgazdasági Minisztérium nem számolt, és nem is számol forgalom kieséssel a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatt.

Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor`s

A Standard & Poor`s a hitelminősítés mellett kiadott jelentésében kiemelte, hogy Magyarország sokkal védettebb lett a külső pénzügyi sokkokkal szemben, köszönhetően többek közt a deviza alapú jelzáloghitelek forintosításának és a belső finanszírozás erősítésének. A hitelminősítő 2015-2017 között átlagosan 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, korábban 2 százalékos volt a várakozásuk. A dokumentumban kiemelték azt is, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodásnak köszönhetően bővülhet a hitelezés.

Stabilan 4 millió felett a foglalkoztatottak száma

2015. első negyedévében 111 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, és ezen belül 100 ezren a versenyszférában tudtak elhelyezkedni, vagyis a foglalkoztatás növekedésének motorja egyértelműen a versenyszféra, nem pedig a közfoglalkoztatás vagy a migráció volt.

Címkék: gazdaság
http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/23397/pics/lead_800x600.jpg
gazdaság
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?