Az idén is rekordot dönthet a turizmus Magyarországon

Az idén is rekordot dönthet a turizmus Magyarországon - mondta a turizmusért felelős helyettes államtitkár a turizmus világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Ruszinkó Ádám hozzátette: 2010 óta minden évben újabb  rekordot döntött az ágazat, és az eddigi adatok alapján ez idén sem lesz másképp.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a turizmus "törékeny műfaj", néhány rossz hír is sokat árthat egy ország turizmusának. Ezért hangsúlyozzák minden lehetséges fórumon a migránshelyzetről szólva, hogy Magyarország teljesen biztonságos, barátságos úti cél, ahol a turisták jó eséllyel egyáltalán nem is találkoznak ezzel a jelenséggel - mondta. Kitért arra, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete minden évben mottót ad a világnapnak, az idei az "Egymilliárd turista, egymilliárd lehetőség", a nemzetközi utazások száma évek óta meghaladja az egymilliárdot. A WTO adatai szerint a világ GDP 10 százaléka, és minden 11. munkahely a turizmusnak köszönhető, így van ez Magyarországon is.

Magyarország és Budapest egyre népszerűbb, ezekben az években került fel igazán a turizmus világtérképére, a siker legfontosabb összetevője pedig a vendégszeretet - mondta.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt vezérigazgatója elmondta, hogy a Zrt. kezdeményezésére hagyománnyá vált Magyarországon is a turizmus világnapjának megünneplése.

Hozzátette: a beutazó és a belföldi turizmus elmúlt években tapasztalt jelentős bővülése - az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) adatai szerint Magyarországon a világátlag több mint négyszeresével, 17,5 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma 2015 első felében -  az állami szerepvállalás és fejlesztések mellett a magyar emberek vendégszeretetének, nyitottságának és a szakmában dolgozók kemény munkájának az eredménye.

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. kezdeményezésére a turizmus állami irányító szervezetei és a legfontosabb szakmai szövetségek közös nyilatkozatot írtak alá a turizmus világnapja alkalmából. A nyilatkozatban az NGM, az MT Zrt., a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz), a Magyar Beutaztatók Szövetsége, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége, és a Magyar Fürdőszövetség vállalták, hogy a jövőben is szorosan együttműködnek abban, hogy a magyar turizmus kedvező tendenciái megmaradjanak, erősödjenek, és az ágazat nemzetközi pozíciói is tovább javuljanak.

Erdei Bálint, a MUISZ elnöke szerint az ágazat jó irányba halad, a növekedéshez közös feladat az ország további népszerűsítése.

Niklai Ákos, a MSzÉSz elnöke kifejtette, hogy a szervezet szívesen együttműködik, hogy a turizmus pozitív tendenciáit tovább erősítsék.

Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége üdvözölve a szakmai szervezetek együttműködését hangsúlyozta: az üzleti turizmus fejlesztése kiemelten fontos, hogy ebben a szegmensben is növekedést lehessen elérni.

http://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/21274/pics/lead_800x600.jpg
belföldi turizmus
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?